Megússzák a kartellügyi vizsgálatot a videokártya-gyártók

Genda Csongor Zoltán, 2008. szeptember 29. 14:50

A 2006 óta tartó kartellügyi kivizsgálásoknak vége szakadhat, ugyanis az Nvidia megegyezett a felperesekkel, és hajlandó azoknak kártérítést fizetni.

Az Nvidia és ATI két évvel ezelőtt keveredtek gyanúba a piaci árak manipulálását illetően, 2007 nyarán a becsapott ügyfelek egy kis csoportja pert indított a vállalatok ellen. A vád szerint a gyártók jogellenesen háttéralkut kötöttek, melynek célja az volt, hogy mesterségesen magasan tartsák termékeik árait. Két héttel ezelőtt olyan dokumentumokat hozott napvilágra a bíróság, melyek azt bizonyítják, hogy a cégek magas rangú képviselői 2002 óta kapcsolatban állnak egymással, és manipulálják a piaci történéseket. Az Nvidiának azonban időközben sikerült megegyeznie a felperesekkel, a vállalat kész befizetni 850 ezer dollárt a kártalanításra szánt alapba. Egyes hírforrások úgy tudják, hogy az AMD is rábólintott az alkura, mások szerint viszont egyelőre még csupán az Nvidia állapodott meg a sértett csoporttal. Az egyezség azonban 1.7 millió dollárról szól, tehát nincs más lehetősége az ATI-nak sem, mint kifizetni az összeg másik felét. Teljesen egyértelmű azonban, hogy az AMD is elfogadja az ajánlatot, ugyanis ennél jóval komolyabb büntetésre számíthatna, ha hagyná lefolytatni az eljárást. Az 1.7 millió dolláros kártérítés ellenében a felperesek elállnak a további pereskedéstől.

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36