Steve Jobs bemutatta az új iPodokat

Milkovits Gábor, 2008. szeptember 10. 08:09

Az előzetes hírekkel összhangban az Apple tegnap új iPod zenelejátszókat mutatott be a San Franciscó-i „Let’s Rock” eseményen, köztük egy a korábbinál laposabb Nanót, illetve részben megújult iPod Touch és Classic modelleket.

Az új iPod Nano amellett, hogy a korábbi verzióknál vékonyabb, nagyobb kapacitású, 8 és 16 GB flashmemóriát kapott, kijelzője is megnőtt, ráadásul automatikus váltást engedélyez az álló és fekvő megjelenítések között. A készüléket ezen kívül a Genius praktikus lejátszólista-alkalmazással is ellátták, valamint a beépített mozgásérzékelő révén „rázással” is lehet rajta zeneszámot váltani. A 8 GB-os modell 149, a 16 GB-os pedig 199 dollárba kerül a tengerentúlon.

Az új iPod Touchnál a legfontosabb változás az új, szintén laposabb rozsdamentes acél ház, amelyben nagyjából ugyanaz a hardver foglal helyet, mint eddig, beleértve az érintőképernyőt is. Van viszont hardveres hangerővezérlés, beépített Nike+ vevőszerkezet, illetve 36 óra zenehallgatást és 6 óra videónézést támogató akkumulátor. A 8, 16 és 32 GB-os kivitelben kapható új iPod Touch 229, 299 és 399 dollárért vásárolható meg Amerikában.

Az iPod Classic annyiban változott, hogy 120 GB-os merevlemezt kapott – az új lejátszó ára 249 dollár. Az Apple ezen kívül bejelentette az iTunes online letöltőoldal és szoftver 8-as verziójának strartját. Az új iTunes friss kezelőfelületet kapott a tartalmak közötti böngészéshez, illetve letölthetőek lesznek róla az NBC egyes tv-műsorai. Fontos esemény még az iPhone 2.1 szoftverfrissítés kibocsátása, ami állítólag megszünteti az egyes országokban és szolgáltatóknál fellépő hálózati műszaki problémákat az iPhone 3G mobiltelefonnal kapcsolatban.

Kulcsszavak: iPod Apple

Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Rengeteg okoseszközzel bővült a Huawei hazai kínálata

A FIT 3 okosóra májusi bemutatója után számos újabb eszközt hozott a gyártó hazánkba. Ezek között több okosóra modell is szerepel, amely a FIT 3-mal kiegészülve szinte minden árponton kínál iOS és Android kompatibilis eszközöket a vásárlók számára. Megérkezett az e-SIM képes WATCH 4 Pro Space Edition, valamint a Watch GT 4 új, sportosan elegáns zöld színváltozata is. Az okoskarkötők kategóriájába jött az új Band 9, de a nyitott kialakítású, ékszer-szerű FreeClip fülhallgató is kapható már nálunk. 

2024. június 1. 11:50

Kényelmet és biztonságot nyújtanak a Continental innovációi az új Mercedes-Benz E-osztályban

A Continental fontos alkatrészeket és termékeket szállít az új Mercedes-Benz E-osztályhoz. A cég intelligens eszközalapú hozzáférési megoldásával (röviden CoSmA) a technológiai vállalat olyan rendszert kínál, amely az okostelefonokat vagy az okosórákat autókulcsokká alakítja. A technológia a digitális kornak megfelelő kényelmes felhasználói élményt tesz lehetővé. A Continental most először kínál olyan teljeskörű rendszert, amely átfogó kapcsolatot biztosít a jármű digitális ökoszisztémája, az okoseszközök és a felhő között.

2024. május 29. 14:28

Friss kutatás: napi szinten sokat használnak tévét a magyarok, ennyit költenek rá

Szinte minden háztartásban van legalább egy tévé, minden harmadik magyar két készülékkel is rendelkezik, viszont a legtöbben maximum 150 ezer forintot szánnak rá – derült ki egy friss kutatásból. A Hisense legújabb felmérése rávilágított arra, hogy a magyarok jelentős része továbbra is elsősorban hagyományos tévénézésre használja a készülékét, habár ez csökkenő tendenciát mutat 2022 ősze óta, miközben a streaming szolgáltatásokat többen használják. Új készülék vásárlásakor a magyaroknak az ár a legfontosabb szempont, de mindössze a megkérdezettek 17 százaléka tervezi új tévé beszerzését.

2024. május 29. 11:29

A fejletlen töltési infrastruktúra lassítja az autóipar elektromos átállását

Sikeres évet zárt a MAGE és a hazai járműipar. Az elmúlt évben a MAGE intenzíven tartotta a kapcsolatot az Európai Autógyártók Szövetségével (ACEA). Ma már az európai szövetséggel egyetértésben az a vélemény, hogy az autóipari vállalatok dekarbonizációs elkötelezettsége mellett, minden tagországi szövetségnek lobbiznia kell, hogy kormányaik támogassák az átállást segítő feltételek biztosítását az EU-ban. A szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére vonatkozó elvárások teljesítéséhez szükség van egy európai szintű egységes töltési infrastruktúra kiépítésére. Interjú Krisztián Róberttel, a MAGE elnökével.

2024. május 28. 20:16

Példátlan fitness élményt nyújt a vadonatúj HONOR Band 9

A HONOR bejelentette a HONOR Band 9-et, egy modern dizájnnal és fejlett fitnesz- és egészségfigyelő funkciókkal büszkélkedő kiegészítőt. Az 1,57”-os AMOLED kijelző akár 60 Hz-es frissítési frekvenciát kínál. 96 edzési lehetőséggel a HONOR Band 9 felülmúlja elődeit, míg a trendi Always-on Display kialakítással és a lenyűgöző, akár 14 napos akkumulátor-üzemidővel kivételes fitness-társként szolgál, amely a felhasználókat egy egészségesebb és aktívabb életmód felé vezeti.

2024. május 28. 11:39

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52