Minden eddiginél nagyobb lesz az IFA 2008

Kiss Ádám Zoltán, 2008. augusztus 29. 07:54

Az augusztus 29-én nyitó berlini IFA vásár a várakozások szerint minden eddigi hasonló rendezvénynél nagyobb lesz, és egy új fogyasztói-elektronikai szektorral is bővül a kiállítás.

A világ egyik vezető fogyasztói-elektronikai vásárát idén is Berlinben rendezik meg, ezúttal augusztus 29. és szeptember 3. között. A vásár méreteire jellemző, hogy a tavalyi rendezvényen nem kevesebben, mint 222 ezren fordultak meg. Hogy ez a szám tovább nőjön, arról egy új szektor megjelentetésével gondoskodnak a szervezők. 2008 lesz az első év, amikor az otthoni háztartási eszközök egy teljesen külön kiállítási térben együtt, és a korábbi érintőleges megjelenéseknél jóval nagyobb számban szerepelnek majd. Idén is számos újdonságra készülhetünk a legnagyobb gyártóktól, hiszen szinte mindenki ott lesz, és a telefonoktól a hűtőgépekig új termékeket mutat majd be. Az idei vásár egyik slágertémája várhatóan a HD felbontású képrögzítés és megjelenítés lesz. A hangsúlyos megjelenést mutatja az is, hogy összesen 25 ezer négyzetméternyi kiállítóhelyet szenteltek ennek a részlegnek, és a gyártók, valamint a forgalmazók már most biztosíthatják helyüket a következő évi rendezvényre. A részvétel fontosságát pedig mi sem mutatja jobban, mint a tavalyi IFA 32 országból érkező 1212 kiállítója, aki a vásár néhány napja alatt 2,75 milliárd eurónyi megrendelést köthettek le.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36