LG és a Blaupunkt disztribútori funkció az LCP-nél
Az LCP Systems mai sajtótájékoztatóján szó volt a most ötéves kft. jelentős forgalomnövekedéséről, jelenlegi piaci helyzetéről, illetve szélesedő termék portfóliójáról.
A 2003-as 60 milliósról 2007-ben már 7,8 milliárd forintos éves forgalommal jellemezhető, most több mint 60 fős társaság jelenleg 3 közép-kelet európai országban tevékenykedik. Az idei tervezett árbevétel mintegy 8,5 milliárd forint. Ennek 60 százaléka már a kft. külföldi tevékenységéből származhat. Időközben újabb régiós országokra (Bulgária, Csehország) kívánja kiterjeszteni tevékenységét az LCP, amely a tervbe vett eredmények elérése céljából új viszonteladói konstrukciót kíván bevezetni.
A műholdas autós navigációs megoldások szállításában újabban a Blaupunkt disztribútoraként is jelen van a piacon a kft., amely az LG okos telefonjainak hazai nagykereskedelmi képviseletét is ellátja. Az LCP az autós navigációs rendszerek digitális műsorszórásban való felhasználási lehetőségeit és a 3D térképmegoldások további bővítését is megcélozza.
A sajtótájékoztatón bemutatkozott a Bosch-csoport tagja, a Blaupunkt Magyarország, amelynek három piaci területen érdekelt: autós elektronikus tartozékok (hangszórók, erősítők stb.), autórádiók, navigációs eszközök. Ez utóbbi területen rövidesen megjelennek a piacon a Nav N Go és a Blaupunkt közös termékei. A közelgő berlini IFA kiállításon saját fejlesztésű új mobil navigációs készülékekkel is jelentkezik a Blaupunkt.
Kapcsolódó cikkek
- Az SAP 6 milliárd dolláros felvásárlásra készül
- Az IBM 2015-re megduplázza részvényarányos eredményét
- A Deutsche Telekom már profitra váltott
- Magyar Telekom - kisebb bevétel és nyereség
- Lendületben a tárolóspecialista MHM Computer
- Ismét perbe hívja a Nokia az Apple-t
- Olcsóbb áramot és földgázt is szolgáltat immár a Magyar Telekom
- Újabb pénzügyi rekord a Check Pointnál
- T-Mobile: küszöbön a milliomodik mobil internetező
- A Google negyedik éve a világ legértékesebb márkája
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.