256 GB Micron flash SSD még az idén
Az új Micron RealSSD szilárdtest-lemez meghajtókat laptopokba és szerverekbe szánja a gyártó. A felhasználási területtől függően a laptop SSD-k az olcsóbban nagyobb kapacitást kínáló többszintű cellás (MLC), míg a szervertermékek a gyorsabb, megbízhatóbb és tartósabb, ugyanakkor mintegy háromszor olyan drága egyszintű cellás (SLC) technológiával készülnek. A RealSSD C200 néven futó, noteszgépekbe szánt flash háttértárak 2,5” és 1,8” formátumban lesznek kaphatóak, előbbiek 256 GB, míg utóbbiak 128 GB maximális kapacitással. A C200 széria nagysebességű, 3 gigabit/s-os SATA interfésszel van ellátva, ami fontos szempont tekintve, hogy a jelenleg kapható flash SSD-k jelentős része a lassúbb PATA csatlakozófelülettel rendelkezik.
A szerverekbe tervezett P200-as sorozat tagjai a cég közleménye szerint az iparági átlag 8 ms helyett 1 ms alatti látenciával dolgoznak. Emellett átlagosan 2,5 wattot fogyasztanak működés közben és 0,3-at „pihenő” helyzetben, ami nagyjából a tizede egy szokásos szerver-winchester áremfelhasználásának.
A Micron illetékese a sajtónak nyilatkozva külön kiemelte, hogy az új C200 és P200 háttértárakhoz csatlakozó memóriakontroller 64 MB DRAM memóriával és egy közelebbről nem részletezett ’intelligens’ processzorral van felszerelve, amik valóban kihasználhatóvá teszik a flash SSD-k előnyeit, a jóval gyorsabb és megbízhatóbb adatkezelést. A forgalmazással kapcsolatban egyelőre csak az időpont, az utolsó negyedév került említésre, viszont a várható árakról a vállalat eddig nem nyilatkozott.
Kapcsolódó cikkek
- 3 terás Seagate HDD még 2010-ben
- Több merevlemezt adott el a WD, mint a Seagate
- Szupergyors OCZ SATA II flash SSD-k
- 1 terás laptop HDD a Toshibától
- Minimalista külső HDD: Samsung Story
- Nem támogatják az XP-t az újgenerációs HDD-k
- LG multimédiás lejátszó és háttértár
- Második generációs Kingston SSD-meghajtók
- Tűzforró 10 terás Hitachi HDD-k
- Gigabit NAS 1TB hálózati merevlemez
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.