Másfél milliárd fontért épít optikai szálas szélessávú hálózatot a BT
A 2012-re kiépülő hálózat a BT tervei szerint a nagyjából 25 millió brit háztartás mintegy 40 százalékát lefedi majd és 40, 60 vagy akár 100 megabit/s-os potenciális sávszélességet fog biztosítani az internetezni vágyó felhasználóknak. Az optikai szálas vezetékek a teljes lefedni tervezett területen az utcai telefonos kábelszekrényekig ki lesznek építve, így akik onnan szobájuk faláig megtartják a hagyományos telefonkábelt, azok először 40, később pedig a BT új technológiájának köszönhetően 60 megabit/s-on internetezhetnek. A 100 megabit/s-os csúcssebességhez az optikai kábelnek a fali csatlakozóig kell majd elérnie, ami nyilván némi plusz-költséggel jár. A most bejelentett beruházás az eddigi legnagyobb a brit szélessávú internetezés történetében, de talán egész Európában. Az optikai szálas távközlési hálózatok terén Japán és Dél-Korea járnak az élen, ahol a nagyvárosi lakosság többsége már évek óta számunkra elképzelhetetlen le- és feltöltési sebességgel internetezik.
Ian Livingston, a BT vezérigazgatója a bejelentéskor kihangsúlyozta, hogy a szélessávú internet nagyban hozzájárult a brit gazdaság növekedéséhez az utóbbi időben, így az ágazat fejlesztése továbbra is kulcsfontosságú. Éppen emiatt, azaz a piaci versenyhelyzet fenntartása érdekében, telefonhálózatukhoz hasonlóan az új optikai szálas internetes hálózatot is meg kívánják majd nyitni a másodlagos szolgáltatók, így a Carphone Warehouse vagy a BSkyB előtt, nagykereskedelmi formában értékesítve a sávszélességet.
A BT ugyanakkor világossá tette, hogy a nagy volumenű beruházást csak akkor valósítja meg, ha az Ofcom távközlési felügyeleti hatóság magasabb hasznot engedélyez a számára, mint a mostani Open Reach szolgáltatás esetében jóváhagyott 10 százalék. A BT szerint az Ofcom által tett engedmény a beruházás mérete és kockázatos volta miatt lenne kívánatos.
Kapcsolódó cikkek
- Wireshark 1.2.8
- Globális felhő-stratégiával jelentkezett a Fujitsu
- Fénykommunikációs szervertechnológiát vásárolt a Microsoft
- NIIF Networkshop konferenciák
- Ingyenes online tankönyv a hálózatkezelés alapjairól
- A Check Point szerint nő a nem megfelelően védett hálózati végpontok száma
- 31 monitor egyidejű vezérlése egyetlen számítógéppel
- Válság: Ügyfélvesztés, visszafogott innováció
- Vezeték nélküli technológia jövője a CES-en
- Külső adattároló meghajtóból vezeték nélküli hálózati tárolót varázsol az Iomega
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.