kormanyszovivo.hu: mi került ezen a portálon 200 millió forintba?
Az MDF szeretné, ha kiderülne az igazság a kormányzati luxusportálról
Ennyi pénzből azt is meg lehetett volna oldani, hogy egy webkamera segítségével akár egy debreceni, akár egy putnoki újságíró bekapcsolódjék a kormányszóvivői tájékoztatóba, és mind kérdése, mind az arra adott válasz látható és hallható legyen.
Pettkó András választ vár arra is, hogy a hivatal miért fizetett sok pénzt egy ingyenesen is beszerezhető szoftverért. Elgondolkodtatónak tartja, hogy a kormányzati luxusportálbotrány kirobbanása másnapján egy blogger másfél óra alatt nulla forintból hozott létre egy honlapot, melyen több tartalom volt, mint a 200 millióból félkészre "sikerült" kormányszóvivői honlap.
A politikus a kormanyszovivo.hu beruházását összehasonlította a bankok portáljaival, amelyek szerinte sokkal kevesebbe kerültek, holott egy pénzintézet számítógépes rendszere szuperbiztonságos számlavezető- és levelezőrendszert, telefonos és internetes terminálokat is tartalmaz.
Az írásbeli kérdésre a kormányfőnek 15 napon belül választ kell adnia a törvény szerint - tette hozzá Pettkó András.
Kapcsolódó cikkek
- Hét regionális központja lesz az e-önkormányzati szolgáltatásoknak
- Cél a hatékony és ügyfélbarát közigazgatási szolgáltatás
- Sikeres e-kormányzat, problémás e-gazdaság, aggasztó jelek az e-demokráciában
- A kormány benyújtotta az elektronikus anyakönyv létrehozását célzó törvényjavaslatot
- Másfél milliárd forint régiónként az e-közigazgatás fejlesztésére
- Készül az "Ügyfélkapu 2"
- Elektronikus kézbesítés: a pártok egyetértenek a szükségességében, a megvalósításról még vitáznak
- Ügyfélkapu: pontosítani kell az eljárásrendeket - Összeomlott a munkaügyi informatikai rendszer?
- Ügyfélkapu: lemondott az üzemeltető cég vezérigazgatója
- Egy kézbe a távközlést és az informatikát!
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.