Magyar-kínai high-tech fórum és üzletember-találkozó Budapesten
A tudásalapú ágazatokban, így elsősorban az infokommunikációs szektorban, az elektronikában és a biotechnológiában rejlő magyar és kínai lehetőségekről high-tech fórumot és üzletember-találkozót tartottak Budapesten - közölte a ITD Hungary kedden.
Az ITD Hungary és a Kínai Hi-tech Transzferközpont - China Hi-Tech Transfer Center - közös rendezvényén a kínai vállalatok előadásokat hallgattak meg a magyar befektetési, üzleti és innovációs környezetről, a magyar kutatás-fejlesztési stratégiáról.
A fórum előadója volt - többek között - Molnár Károly, kutatás-fejlesztési tárca nélküli miniszter, Vass Ilona, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal elnökhelyettese és Deme Gábor, a Magyar Innovációs Szövetség elnökségi tagja.
A közlemény szerint Süveges-Szabó László, az ITD Hungary üzletfejlesztési igazgatója előadásában a magyar-kínai high-tech együttműködés lehetséges területei között elsősorban az elektronikát, a telekommunikációt és infokommunikációt, ez utóbbin belül a szoftverfejlesztést emelte ki. A megújuló energia, a környezetvédelem egyes területei és a biotechnológia, a molekuláris diagnosztika lehetnek még a fentieken túl a prosperáló területek.
A fórumon az ITD Hungary és a Kínai Hi-tech Transzferközpont együttműködési megállapodást írt alá, ebben konkrét akciótervet fogalmaztak meg a magyar és kínai cégek kooperációs lehetőségeinek felkutatására és kiaknázására.
Az ITD Hungary közlése szerint az OECD 2007-es innovációs felmérése alapján Magyarországon 2006-ban a high-tech export az összes kivitel 27 százalékát tette ki. Ez az eredmény nem csak az Európai Unió és az OECD országok átlagát haladja meg, de mintegy duplája Csehország és Szlovákia eredményeinek, és majdnem ötszöröse a lengyel high-tech exportnak.
Kapcsolódó cikkek
- Kelendő cikk a WLAN-törő
- Peking megszüntetné a névtelen internetes hozzászólásokat
- Négyszázmillió felett az internetezők száma Kínában
- Kínában már 18 millió felett van a 3G-t használók száma
- Felhasználók millióit érintette a decemberi Google elleni támadás
- Kínai célkeresztben az ENSZ és a Dalai Láma
- Újra keres a Google Kínában
- Informatikai Szakmai Napok a Debreceni Egyetemen
- Kínába irányították a YouTube, a Facebook és a Twitter adatforgalmát
- Két újabb amerikai internetes cég szüntette be működését Kínában
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.