Montana: az idén kétszer akkora bevétel keresőprogramokból
A informatikai piacon érdekelt Montana Zrt. az idén az intelligens keresőprogram, az Infovadász eladásából és a fejlesztésekhez kapcsolódó pályázati pénzekből együttesen mintegy 500 millió forint árbevételre számít, ami a duplája az egy évvel korábbi eladásoknak, illetve megoldásfejlesztéseknek - mondta Vadász Pál, a Montana Zrt. elnök-vezérigazgatója az MTI-nek.
Hozzátette: a cég az idén eddig 120-140 millió forint értékű szoftvereladásról írt alá szerződést, s további két-három nagy, 50-250 millió forint közötti értékű projektről tárgyal.
Vadász Pál elmondta: az intelligens keresést elsősorban ott érdemes alkalmazni, ahol fontos az információk gyors és pontos megjelenítése, így például a távközlési szektorban, az államigazgatásban, a bíróságokon, az energetikában és a közműszektorban.
Az Infovadász a Montana saját fejlesztésű szoftvere: a szoftver az elektronikus dokumentumokban való tartalomkeresést teszi lehetővé mintegy 90 százalékos pontossággal. A tanítható szoftver fejlesztését tavaly a második félévben fejezték be, s az alkalmazást a magyar rendőrség már megvásárolta.
Vadász Pál elmondta: a KPMG szerint a nyugat-európai cégek vezetőinek 78 százaléka érzi úgy, hogy üzleti lehetőségeket szalaszt el szervezeti tudásának kihasználatlansága miatt, s az ebből adódó veszteségük az éves forgalmuk 6 százalékát is elérheti.
Az elnök-vezérigazgató kifejtette: egy olyan cégnél, ahol például 40 alkalmazott foglalkozik információk keresésével, egy 200 millió forintos intelligens keresőprogram telepítés és fejlesztés mintegy 10 hónap alatt megtérül, nem beszélve a találati pontosság nagyságrendekkel való növekedéséről.
A világon többféle hagyományos keresőprogramot is használnak a cégek és szervezetek, ezek azonban mechanikusan rendezik a találatokat, s problémát okoznak számukra a háttérben lévő, nehezen elérhető adatbázisok. A hagyományos keresés másik problémája, hogy nem tartalmi, hanem csak jelentés alapon működik, s csak az adott nyelven ad találatokat.
Ezzel szemben az intelligens keresés az interneten megtalálható információ halmazt szövegelemzés alapján fésüli át, több lehetséges jelentést is megenged "olvasás" közben, majd a művelet végén kiválasztja a legvalószínűbb választ. Ezzel pedig jóval nagyobb találati pontosságot ér el.
A magyar magántulajdonban lévő társaság tavaly 3,8 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el, míg adózás előtti nyeresége 100 millió forint volt.
Kapcsolódó cikkek
- Az SAP 6 milliárd dolláros felvásárlásra készül
- Az IBM 2015-re megduplázza részvényarányos eredményét
- A Deutsche Telekom már profitra váltott
- Magyar Telekom - kisebb bevétel és nyereség
- Lendületben a tárolóspecialista MHM Computer
- Ismét perbe hívja a Nokia az Apple-t
- Olcsóbb áramot és földgázt is szolgáltat immár a Magyar Telekom
- Újabb pénzügyi rekord a Check Pointnál
- T-Mobile: küszöbön a milliomodik mobil internetező
- A Google negyedik éve a világ legértékesebb márkája
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
A BASF a sikeres Ethernet-APL kísérletet követően az ABB-t választotta zöldmezős projektjeihez
A BASF első európai zöldmezős Ethernet Advanced Physical Layer (Ethernet-APL) projektjének részeként az ABB-t választotta az elosztott vezérlőrendszerekhez (DCS).