Új informatikai cég a Videoton-csoportban
Új informatikai cég alapításáról döntött a Videoton-csoport; a 10 millió forint alaptőkéjű Videoton Business Solution Kft.-t a VT-Soft Kft.-ből szervezte ki - mondta a cégcsoport vezérigazgatója el az MTI-nek szerdán.
Sinkó Ottó tájékoztatása szerint az új informatikai vállalkozás a VT-Soft Kft. eddig sikeres tevékenységét folytatja az ugyancsak a Videoton-csoport érdekeltségébe tartozó MPC Szoftver Kft.-vel közösen.
Az új cég a Microsoft Dynamics vállalatirányítási rendszercsomagjára alapozva, azt az adott cég igényeire adaptálva, a kis-és középvállalkozások számára hoz létre és értékesít üzleti megoldásokat. Az új informatikai cég alapításával a Videoton külön cégbe szervezi a vállalatirányítási rendszerek adaptálását végző tevékenységet, erősítve vele jelenlétét a mind fontosabbá váló kis- és középvállalkozói piacon.
A magyar számítástechnikai piac számos területén sikeres VT-Soft Kft. pedig a humán erőforrással kapcsolatos megoldások regionális specialistájává akar válni. Ebben a wroclawi székhelyű, a varsói tőzsdén jegyzett Teta Sa. lengyel informatikai cég a partnere, amely stratégiai megfontolásból meghatározó részesedést szerez a VT-Softban, s a magyar cég részvényeinek 86 százalékáért 31,5 millió zlotyt, mintegy 2,3 milliárd forintot fizet.
A Videoton a legnagyobb magyar tulajdonú ipari vállalatcsoport, amely elsősorban gyártási és a gyártáshoz kapcsolódó szolgáltatásokat kínál ipari vállalatok számára. A legnagyobb független elektronikai gyártó cég (Contract Electronics Manufacturer - CEM), a kelet-közép-európai régióban.
Saját technológiáinak és kompetenciáinak bázisán komplex technológiai beszállító számos világcég számára a háztartási gépiparban, a szórakoztató és ipari elektronikában, irodai és telekommunikációs alkalmazásokban, valamint a jelenleg legnagyobb piacának számító autóiparban.
Teljes körű megoldásokat kínál a gyártási, mérnöki és logisztikai szolgáltatások területén, s üzleti partnerei számára magyarországi és bulgáriai telephelyéről világszínvonalú gyártást képes biztosítani.
Kapcsolódó cikkek
- Az SAP 6 milliárd dolláros felvásárlásra készül
- Az IBM 2015-re megduplázza részvényarányos eredményét
- A Deutsche Telekom már profitra váltott
- Magyar Telekom - kisebb bevétel és nyereség
- Lendületben a tárolóspecialista MHM Computer
- Ismét perbe hívja a Nokia az Apple-t
- Olcsóbb áramot és földgázt is szolgáltat immár a Magyar Telekom
- Újabb pénzügyi rekord a Check Pointnál
- T-Mobile: küszöbön a milliomodik mobil internetező
- A Google negyedik éve a világ legértékesebb márkája
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.