Nyilvántartás készül a digitalizált kulturális javakról
Jelenleg ugyanis a nemzet kulturális vagyonát őrző intézményekben kevéssé összehangolt, szigetszerű digitalizálási munka folyik. Így például az Egri csillagok című regényt már vélhetően legalább tízszer digitalizálták különböző helyeken, míg Gárdonyi Géza más munkáit egyszer sem - mondta Dippold Péter, az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) főigazgató-helyettese a XV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, pénteken.
Kifejtette: a munka első fázisa az állapotfelmérés, amelynek alapján a tervek szerint az évégre elkészül az Országos Digitalizálási Kataszter. A digitalizált anyagok feltérképezésével párhuzamosan a közgyűjteményi szakmának az OSZK koordinálásával ki kell dolgoznia a nemzetközi szabványokhoz igazodó technikai szabályokat és rendezni kell a jogi környezetet is.
A 2013-ig tartó munka legfőbb szempontja, hogy a gyűjteményekben felhalmozott vagyon minél jobban hasznosuljon, hogy az információkhoz egy gyors és minőségi szolgáltatás, az úgynevezett Egységes Oktatási és Kulturális Felület (EKOF) révén a lehető legszélesebb kör hozzáférhessen.
Hozzátette: 2007-től kezdve hét éven át összesen 3,25 milliárd forint fordítható a kulturális értékek digitalizálására az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében, a cél a közgyűjteményi vagyon átfedésektől mentes és sokoldalú felhasználást biztosító digitalizálása, megőrzése és publikálása.
"A hatalmas anyag digitalizálására nagyságrendekkel több pénz sem lenne elég, de nem is lenne túl sok értelme" - mondta Dippold Péter. Válogatni kell, elsősorban oktatási célra használható tartalmat kell előállítani, amelyet össze lehet kapcsolni a nemzetközi adatbázisokkal.
A költséghatékonyság is fontos szempont, magát a digitalizálási munkát ezért pályázat útján gazdasági társaságokkal érdemes elvégeztetni, mert így sokkal olcsóbb, mint minden egyes közgyűjteményt felszerelni a szükséges berendezésekkel és betanítani a munkatársakat - jegyezte meg az OSZK főigazgató-helyettese.
Kapcsolódó cikkek
- A Google-titok tudója Budapesten
- Nyáron nyitja digitális könyvesboltját a Google
- Óránként kétezer oldalt digitalizál a robotszkenner
- Színes, új technológián alapuló e-könyvolvasó
- Internet Fiesta a könyvtárakban
- Egymillió régi kötet digitalizálására készül a Google Olaszországban
- Pénzbüntetésre ítélték a Google-t Franciaországban könyvek digitalizálása miatt
- Milliárdokat költenek a franciák nemzeti kincseik digitalizálására
- Országos digitális könyvtár felállításáról döntött a német kormány
- Fejlesztések EU-támogatással a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Kreditbeszámítással érkezhetnek az Audi Hungaria Iskolaközpont tanulói a Széchenyi-egyetemre
Együttműködési megállapodást kötött a győri Széchenyi István Egyetem az Audi Hungaria Iskolaközponttal május 8-án. Ennek értelmében az iskola duális szakképzésének tanulói az egyetem gazdálkodás és menedzsment, valamint kereskedelem és marketing alapszakán élhetnek a kreditbeszámítás lehetőségével, ami a tanulmányi idő jelentős lerövidülését is jelentheti.