Szerdán hirdet eredményt az ISO a Microsoft OOXML szabványosítási ügyében
A Microsoft először tavaly szeptember elején vitte az ISO elé az ügyet, akkor azonban a gyorsított eljárásban szükséges 66 helyett csupán 53% igen szavazatot kapott, és a nemek is meghaladták a megengedett 25%-ot. A szoftveriparág szereplői, az internetes vállalatok és a civil szervezetek közül sokan ellenzik a Microsoft Office OOXML szabványosítását, mivel egyrészt nem látják biztosítottnak a szoftverplatform más fájlformátumokkal való együttműködését, másfelől pedig szerintük a lépés megkérdőjelezné a szabvány létjogosultságát, illetve értelmét. Létezik már ugyanis egy szabványosított fájlformátumokat tartalmazó irodai programcsomag, mégpedig a Sun által nyílt forráskódú alapokon kifejlesztett Open Office a maga ODF (Open Document Format) platformjával.
Az ODF eleve úgy lett kialakítva, hogy mindenféle fájlt kezelni tudjon, köztük a Microsoft Office-hoz tartozókat is. Mostanra a Microsoft is hasonló lépéseket tett az OOXML esetében, ami nyilvánvalóan megkönnyíti a formátum helyzetét az ISO előtt. A Microsoft elsősorban kormányzati megrendeléseket remél a szabványosítástól, illetve bátorítani szeretné a független fejlesztőket arra, hogy alkalmazásokat fejlesszenek irodai szoftvercsomagjához.
Kapcsolódó cikkek
- Fontos frissítések Windows rendszerekhez
- Telefonos tolmácsszoftver a Microsofttól
- Két kritikus frissítés a Microsoft májusi csomagjában
- Megérkezett az első Microsoft-szoftver a Nokia mobiljaira
- 60 százalék alatt az Explorer
- Halo Reach béta május 19-én
- H.264-gyel érkezik az IE9
- Sutba dobja a Microsoft az iPad riválisának tekintett táblapécéjét
- Steve Ballmer diákok előtt mutatta be az új Windows Live Messengert
- Letölthető a MS Office 2010
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.