Ma ITT: elfogadták a Szabadkai Nyilatkozatot
A Magyarság az Információs Társadalomért Testület (Ma ITT) Vajdaságban megrendezett 4. konferenciáján, pénteken elfogadták a Szabadkai Nyilatkozatot, amely megfelelő keretet teremt a magyar-magyar kapcsolatokban rejlő potenciál kiaknázásához - mondta el Csepeli György, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) közpolitikai igazgatója.
Hozzátette: a szaktárca az eMagyar pontok és a konferencia támogatásával feladatának tekinti az összmagyarság közötti információáramlás biztosítását, a szomszédos országokban élő magyarokat az anyaországtól elválasztó információs szakadék felszámolását, így a külhoni magyar közösségek megerősödésének elősegítését és versenyképességének fokozását.
A nyilatkozat felkéri a magyarországi kormányzati és szakmai szervezeteket, hogy - a határon túli partnerekkel közösen - tevékenységükkel, rendelkezésre álló eszközeikkel, erőforrásaikkal és egyedi programjaikkal segítsék elő a Magyar-magyar Platform céljainak megvalósulását.
Csepeli György kiemelte: a Ma ITT javasolja, hogy a gazdasághoz hasonlóan az oktatási, kutatásfejlesztési, kulturális, környezetvédelmi, önkormányzati és egyéb ágazati területeken is támogassák és vegyék igénybe az eMagyar Pontokra épülő Magyar-magyar Platform nyújtotta lehetőségeket.
Az is cél, hogy az ágazatközi és regionális együttműködésben rejlő előnyök hasznosulása érdekében folyamatos információcsere és minőségi tartalomfejlesztés valósuljon meg az emagyar.net felület nyújtotta on-line szolgáltatások igénybevételével.
Csepeli György szerint kiemelt feladat, hogy a határon túli szervezetek régiójuk fejlesztése során a prioritásokat a stratégiai irányelvekkel összhangban alakítsák, és vállaljanak koordinátor szerepet a platform ágazati tevékenységében, továbbá az érintett szervezetek vegyenek részt az európai területi és határ menti együttműködési projektekben és regionális kezdeményezésekben.
A GKM közpolitikai igazgatója utalt arra, hogy az eddigi eredményekre - több mint 300 eMagyar pont, és emagyar.net-portál - alapozva jött létre a Magyar-magyar Platform (M2 Platform), az eRegio Hálózat, a szakmai szervezetek és a programot irányító intézmények közös kezdeményezéseként, a szaktárca támogatásával.
A platform a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyarság virtuális egyesítését, a magyarság információs társadalomba tagozódását tűzte ki célul.
Kapcsolódó cikkek
- A szoftverhonosítás lesz a következő téma a látássérültek informatikai klubjában
- eVITA: fórum az életvitelt segítő infokommunikációs technológiákról
- Négyszázmillió felett az internetezők száma Kínában
- Megölte testvérét a Playstation-ért
- Növekszik az internetfüggő felnőttek száma Dél-Koreában
- Internetfüggők az amerikai diákok
- Sms technológiát vásárol a Twitter
- Kisebb az igény felnőtt tartalmakra és online játékokra
- Multifunkciós egyetemi kártya lesz Debrecenben
- Napi 80 sms-t küldenek a tini-lányok
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.