Alapítványtól kap 3 millió dollárt a Wikimedia alapítvány
Az Alfred P. Solan Foundation bejelentette, hogy három év alatt összesen 3 millió dollárt folyósít a Wikimedia részére. A non-profit Wikimedia számára igen jelentős összeget egyenlő eloszlásban, évenként 1 millió dolláros tételekben utalják át. A támogatás célja a Wikimedia szervezeti fejlődésének fejlesztése, szolgáltatott tartalmának minőségi fejlesztése, valamint a szolgáltatás elérhetőségének javítása. Részletesebben ez azt jelenti, hogy a tervek szerint a pénz nagy részét a szócikkek értékelési rendszerének fejlesztésére fordítják. Ez egy olyan megoldás, melyben a tapasztaltabb, már nevet szerzett, és régebb óta közreműködő szerzők nyilvánosan is látható formában minősítik a kérdéses szócikk kivitelezésének minőségét. Ez jelentősen ösztönzi a minőség javulását a tapasztalatok szerint. A most „flagged revisions” néven bevezetendő rendszerhez hasonlót már korábban is alkalmaztak, „stable revisions” megnevezéssel, igen nagy sikerrel, ám a korábbi nevet félrevezetőnek találták, így a megújult változathoz új megnevezést alkalmaznak, mondta Jimmy Wales, a Wikipedia alapítótagja.
Kapcsolódó cikkek
- A YouTube és a Wikipédia is megbénult egy időre
- Kétmillió dollárral támogatja a Google a Wikipédiát
- Szerzői jogokat sértett a Wikipédia?
- A Wikipedia is összeomlott Jacko halálhírére
- Eltiltották a Wikipédia szerkesztésétől a szcientológusokat
- Bezár a Wikia Search kereső
- A Microsoft megszünteti az Encarta online enciklopédiát
- A brit pártok "szerkesztik" a Wikipédiát, igazolandó vezéreik állításait
- Vihar a Wikipédia szabályzatának szigorítása körül
- Magyarok a Wikipedia javára adakozók között
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Hogyan működnek a hírgyűjtő oldalak?
A technológia fejlődésével napról napra egyre könnyebb hozzájutni a napi híradagunkhoz, de nem volt ez mindig így. Az emberek korábban is kíváncsian álltak hozzá a körülöttük történt eseményekhez, az internet elterjedésével pedig gyakorlatilag már semmi nem szab határt a híréhségnek. Régen a nyomtatott sajtó szolgált arra, hogy az információkat széles körben megismertesse, ma pedig elég néhány kattintás és máris elénk tárul a világ.
Az Audi Development Camp idén nyáron is várja a jövő mérnökeit a Széchenyi István Egyetemen
A győri Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria közös szervezésű Audi Development Camp elnevezésű nyári képzése idén augusztusban is várja a szakmai fejlődésre és kihívásokra vágyó mérnök- és közgazdászhallgatókat. Az egyhetes, angol nyelvű programon a magyar és nemzetközi fiatalokból álló csapatoknak ezúttal egy elektromos hajtáslánccal kapcsolatos projektfeladatot kell megoldaniuk.
A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket
A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.
K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé
Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.