Közel száz résztvevő a MIK 2008. évi workshopján
A Mobil Innovációs Központ (MIK) harmadik projektévének eredményeiről rendeztek ma konferenciát a Magyar Tudományos Akadémián.
Köszöntőjében Pap László, a MIK elnöke kitért rá: erősödtek a MIK k+f kapcsolatai; felvették az illetékes kkv vállalatokkal a kapcsolatot; a múlt év végéig 14 projekt know-how leírása született meg; nyolc integrált projekt bemutatására és nyolc demonstrációra kerül sor a workshop folyamán. A MIK továbbélésének a támaszai között említette az ipari szerződések erősítését, a projektekben született eredmények értékesítését, dedikált NKTH pályázatokon való indulást. Híreink szerint a MIK harmadik projektévének (2007-2008) támogatási költsége 330 millió forint. További újdonság: az EU teszthálózatába kapcsoltan a MIK részt vett az Anemone projektben.
Bevezető eladásában Papp Dávid, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) képviselője kiemelte: a MIK valamennyi célját sikerült megvalósítania. Az NKTH 2008. évi stratégiai céljai kettősek: az egyik a Nemzeti Technológiai Program (NTP), a másik a Nemzeti Innovációs Versenyközpontok Program (NIVP). Az NTP a technológiai alapú innovációk támogatásáéra, versenyképes termékek és szolgáltatások kifejlesztésére irányul (informatikai megoldások, mobiltechnológiák). Az NIVP végrehajtása során néhány olyan tudásközpont kiválasztásának elősegítése a cél, amelyek képesek betörni egy-két réspiaci területre.
Az integrált MIK-projektek előadói a következő témákra tértek ki:
- mobilhálózatok rádiós forgalmi vizsgálata, erőforrás-menedzselése és az
- átvitel hatékonyságát javító algoritmikus eljárások;
- jövőbe mutató rádiós technológiák;
- intelligens munkahely;
- hálózati erőforrások optimális tervezése;
- a MIK teszthálózat hasznosítási lehetőségei;
- heterogén vezetékes és mobil rendszerek integrálása;
- kohéziós infrastruktúrák kidolgozása 3G és B3G rendszerek számára;
- mobilszolgáltatások és alkalmazások fejlesztése;
- felhasználói viselkedés vizsgálata.
Kapcsolódó cikkek
- Korlátozzák a mobilszolgáltatást a tálibok
- Mobilparkolás Békéscsabán is
- Mobilkonferencia a Szépművészetiben
- Méregdrága lesz az iPhone-reklám
- Sms technológiát vásárol a Twitter
- Ellenséges lépésként értékelte a Flash nélküli iPad-et az Adobe
- Smart Office: mobil + vezetékes internetkapcsolat + telefon
- Megjelent az Opera Mini iPhone változata
- Újabb térképszoftver-céget vett a Nokia
- Önálló mobilmárkaként jelenik meg a djuice
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel
25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.
A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára
A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl.
Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai
Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.
A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei
Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban.