Számítógép hátrányos helyzetű fiataloknak
Újabb négy számítógépet adományozott a nyíregyházi Nyírerdő Zrt. a Volt Állami Gondozottak Országos Egyesületének, hogy segítse a Tiszadobon élő hátrányos helyzetű fiatalok felzárkóztató képzését - közölte Vereb István, a társaság sajtóreferense kedden az MTI-vel.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen az Oktatási és Kulturális Minisztérium Tanoda-programja keretében szervezik a képzést a támogatásra szoruló diákoknak a továbbtanulási esélyegyenlőség javítására.
Az oktatáson a helyi fiatalok, köztük az állami gondozottak kapnak segítséget tudásuk, ismereteik bővítéséhez egyéni tanterv alapján.
A tiszadobi tanoda számítógépes tantermének eszközfejlesztését a Nyírerdő Zrt. 2005 óta támogatja számítógép-adományaival. Eddig a cégtől 12 teljes felszereltségű gépet kapott az iskola.
Az informatikai eszközökön a fiatalok elsajátíthatják a számítógép-kezelést, valamint az internet segítségével növelhetik tudásukat a továbbtanuláshoz, a szakmaszerzéshez.
Az újabb négy számítógépet a Nyírerdő Zrt. képviseletében Halmágyi János és Tamás Zsolt osztályvezető adta át Gallyas Józsefnek, az állami gondozottak egyesületi elnökének.
Kapcsolódó cikkek
- A szoftverhonosítás lesz a következő téma a látássérültek informatikai klubjában
- eVITA: fórum az életvitelt segítő infokommunikációs technológiákról
- Négyszázmillió felett az internetezők száma Kínában
- Megölte testvérét a Playstation-ért
- Növekszik az internetfüggő felnőttek száma Dél-Koreában
- Internetfüggők az amerikai diákok
- Sms technológiát vásárol a Twitter
- Kisebb az igény felnőtt tartalmakra és online játékokra
- Multifunkciós egyetemi kártya lesz Debrecenben
- Napi 80 sms-t küldenek a tini-lányok
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.