A román IT-piac 2010-ig évente várhatóan 12-13 százalékkal nő
Az amerikai IBM számítástechnikai vállalat becslése szerint a román információtechnológiai (IT) piac 2010-ig évente várhatóan 12-13 százalékkal nő.
A Mediafax román hírügynökség szerint az IBM a román gazdaság évi 5,7-5,8 százalékos növekedésével számolva jutott erre a következtetésre. Az IBM tavaly Romániában a számítógépek, informatikai szolgáltatások és programok piacán 10 százalékkal növelte bevételét. Az információtechnológia ágazat Románia GDP-jének a 7 százalékát tette ki 2007-ben. Borbély Károly romániai informatikai és távközlési miniszter csütörtökön közölte, hogy ez az érték 3 százalékkal nagyobb volt a 2006-osnál. 2008-ban ugyanekkora növekedésre számítanak, így az információtechnológia az év végén Románia GDP-jének várhatóan a 10 százalékát adja majd. Március elején a miniszter azt mondta, hogy 2008-ban az IT-piac értéke várhatóan meghaladja a 7 milliárd eurót.
Kapcsolódó cikkek
- Üzlet és IT közötti kedvezőbb kapcsolat lehetősége
- Jövőre már növekedhet az informatikai piac
- Országos Elektronikai Klaszter alakult
- Magyar-dél-koreai IT együttműködési fórum
- 15 milliárdot pumpál az LCD-iparba Kína
- Költségcsökkentési lehetőségek az informatikában
- Tömeges elbocsátások az IT-szektorban
- Kényszerszabadság a szilikon völgyben
- A globális piacok jelenthetnek kiutat a magyar high-tech ágazatok számára
- Önálló informatikai minisztérium ötletéről tárgyalnak?
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.