A KPMG a "Legjobb nagyvállalati munkahely"
A KPMG Nagy-Britanniában ismét elnyerte a The Sunday Times "Legjobb nagyvállalati munkahely" díját. A könyvvizsgáló, adó- és üzleti tanácsadási szolgáltatásokat nyújtó társaság az ötezer alkalmazott feletti cégek versenyében diadalmaskodott. A cég 2006 után immár második alkalommal végzett az élen, és negyedik éve szerepel a top háromban.
A The Sunday Times „Legjobb vállalatok” díja az Egyesült Királyságban a legrangosabb, munkahelyekről alkotott véleményfelmérés, amely kis-, közép- és nagyvállalat kategóriákban ebben az évben összesen 868 társaságot vizsgált, több mint 180 ezer dolgozó bevonásával.
Jól szerepelt a KPMG egy magyarországi felmérésben is – itt az AIESEC diákszervezet a BellResearch és a Hewitt Humán Tanácsadó cégekkel együttműködve a pályakezdés előtt álló hallgatókat kérdezte preferenciáikról. A „Legvonzóbb Munkahely” felmérésben csaknem 2000 hallgató vett részt.
Amikor a megkérdezett fiatalokat arra kérték, hogy spontán módon nevezzék meg a számukra legvonzóbb munkahelyet, a KPMG-t a második helyen említették az OTP után, akárcsak a hasonló tavalyi AIESEC-felmérésben.
Amikor a válaszadóknak 170 cégből kellett kiválasztaniuk a pályakezdők számára legvonzóbbat, a L'Oreal, Nokia és a Coca-Cola szerepelt az első 3 cég között, míg a KPMG a 18. lett ezen a listán.
A friss diplomások a márkanevet, a barátságos munkakörnyezetet, a karrier- és képzési lehetőségeket, illetve a kezdő fizetést nevezték meg, mint a legmeghatározóbb választási szempontokat.
Kapcsolódó cikkek
- Az SAP 6 milliárd dolláros felvásárlásra készül
- Az IBM 2015-re megduplázza részvényarányos eredményét
- A Deutsche Telekom már profitra váltott
- Magyar Telekom - kisebb bevétel és nyereség
- Lendületben a tárolóspecialista MHM Computer
- Ismét perbe hívja a Nokia az Apple-t
- Olcsóbb áramot és földgázt is szolgáltat immár a Magyar Telekom
- Újabb pénzügyi rekord a Check Pointnál
- T-Mobile: küszöbön a milliomodik mobil internetező
- A Google negyedik éve a világ legértékesebb márkája
Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.