Az amerikaiak többsége mozdulni sem tud mobiltelefon nélkül
Az október-decemberben megkérdezett 2054 ember közül 51 százalék számára a legfontosabb készülék a mobiltelefon volt, ezt követte az internet (45 százalék), a televízió (43), a vezetékes telefon (40), az e-mail (37) és a Blackberry vagy más, e-mail fogadására alkalmas mobilkészülék (36).
Az elmúlt öt év során radikálisan megváltoztak a technológiai követelmények az Egyesült Államokban: míg 2002-ben 63 százalékkal a vezetékes telefon állt a lista élén, ezután következett a televízió (47 százalék), majd holtversenyben az internet és a mobiltelefon (38), valamint a elektronikus levelezés (35).
A Blackberry okostelefon 2002-ben még gyakorlatilag ismeretlen volt (6 százalék), azóta látványos karriert futott be az amerikaiak körében. A vezetékes telefonok viszont visszaestek a középmezőnybe.
Nem okoz meglepetést, hogy a maroktelefonok és az általuk küldhető sms-ek kedvelői leginkább a 18-29 éves korosztályból kerülnek ki: kétharmaduk tapodtat sem tenne nélkülük (62 százalék). Elsődlegesen fontos számukra az internet is (51 százalék). A televízió messze ezután kullog (33), és a vezetékes telefont egyáltalán nem hiányolnák (33 százalék).
A 30-49 éves korosztálynál szintén a mobiltelefon vezeti a nélkülözhetetlen készülékek listáját (52), ezt követi az internet (46) és a televízió (40). Ez a korosztály igencsak ragaszkodik az emailhez is (39).
Az 50-64 éveseknek már változik az ízlésük: náluk a televízió áll az első helyen (48), ezt követi holtversenyben a mobil- és a vezetékes telefon (43).
A 65 év felettiek többsége televízió- és vezetéstelefon-párti (60), bár 24 százalékuk számára az internet és 37 százalékuk számára szintén a maroktelefon a legfontosabb.
Kapcsolódó cikkek
- A világnépesség feléhez közelít a mobiltelefonok száma
- Villámgyorsan terjed a mobiltelefon a fejlődő országokban
- A föld lakosságának a fele mobilozik
- Mobiltelefon-hiány várható
- 2008-ra az európai telefonhívások fele mobilon történik majd
- Átfogó Nokia-felmérés a mobiltárolási szokásokról
- Van jövője az alapmobiloknak: 200 millió fölött a Nokia 1100
- Több mint tízmillió mobiltelefon-előfizetés
- Kínában rohamosan bővül a mobiltelefon-piac
- Motorola - az idén kissé nőhet mobiltelefon piac
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.