A mobiltelefonokat is megcélozta a Microsoft
Az amerikai szoftveróriás és a finn készülékgyártó megállapodását a Las Vegas-i MIX 08, a Microsoft webfejlesztői és webdizájner konferenciájának előestéjén, kedden jelentették be.
A Silverlight egy kiegészítő modul (plug-in), amelynek segítségével multimédiás és úgynevezett gazdag internetes alkalmazásokat (Rich Internet Application, RIA) lehet fejleszteni és futtatni bármelyik széles körben használatos böngészőn. A szoftver mobiltelefonra szabott változatát a konferencián mutatják be. A technológiával először az idén piacra kerülő Nokia N96 okostelefonokat szerelik fel.
A Microsoft célja, hogy a mobilkészülékek (telefonok, noteszgépek, tábla PC-k) piacán megdöntse az Adobe Flash technológia egyeduralmát, ezért választotta a vezető mobiltelefon-gyártót partnernek.
Jelenleg 97-99 százalékban a Flasht használják a multimédiás és RIA tartalmak megjelenítéséhez. Ez a program szükséges például a YouTube videomegosztó felvételeinek nézegetéséhez is.
Az Adobe Systems előnye a mobilokon is tetemes. A kaliforniai cég az első húsz mobilgyártó közül kettő kivételével mindegyikkel szerződésben áll. A Flash mobilváltozata, a Flash Lite több mint 450 millió készüléken fut - áll a The Washington Post című amerikai napilap honlapján megjelent beszámolóban.
Kapcsolódó cikkek
- A mobiltelefon-töltők uniós egységesítését sürgeti egy magyar EP-képviselő
- Samsung mobil külső érintőkijelzővel
- Tükrös felületű kompakt Sony Ericsson mobil
- Exkluzív Nokia mobilok a T-Mobile-nak és a Vodafone-nak
- Citrix és az MS Server 2008
- Nokia mobilok Windows Mobile szoftverrel?
- Microsoft DRM szoftver Nokia mobilokon
- Deepfish: új mobil-böngésző a Microsofttól
- A Microsoft már Zune-mobilt is készít
- Mobiltelefon-alapú Microsoft PC-prototípus
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.