Virtuális konferenciával debütált az új Információtechnológiai Központ a Debreceni Egyetemen

forrás Prim Online, 2008. február 19. 12:02

Egyedülálló módon került átadásra a Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karok új Információtechnológiai Központja ma délelőtt. A nagyközönség számára virtuális sajtótájékoztató keretében mutatták be a központot, melynek létrejöttével a modern technológiai forradalommal lépést tartó szolgáltató egység kezdi meg működését az Egyetem téri campuson. A központ feladata lesz többek között a hamarosan Debrecenbe érkező szuperszámítógép elhelyezése és üzemeltetése is.

A modern infokommunikációs technológiák szervezeti egységesítésével, a különböző részterületek integrációjával jött létre a Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karok (TEK) Információtechnológiai Központja, mely az egyetem korszerű informatikai rendszerén belül, azzal szoros egységben nyújtja szolgáltatásait. Az új Információtechnológiai Központ a TEK telefon-, internet-, szerver- és kábeltelevíziós hálózatát üzemelteti és fejleszti abban az épületrészben, ahol huzalozási központként az országos és a városi internet-, telefon- és televíziós kábelek futnak össze.

A TEK hálózati technikáját az elmúlt időszakban teljesen korszerűsítették, így a felújított oktatási épületekben és kollégiumokban a szobákhoz alapfelszereltségként tartozó internethozzáférés mellé az Információtechnológiai Központ egyéb szolgáltatásokat is képes bekapcsolni. Ennek köszönhetően például nemcsak televíziós műsorok érhetők el az interneten keresztül, hanem a hallgatók interaktív videó kapcsolatba is kerülhetnek egymással, vagy akár más városok kollégiumaiban lakó egyetemistáival is. A szélesebb palettájú, rugalmasan kialakított IT szolgáltatások lehetővé teszik továbbá a tanulás, oktatás, kutatás hatékonyságának növelését is. A TEK hallgatói, oktatói és alkalmazottai számára az Információtechnológiai Központban modern ügyfélszolgálati irodát is kialakítottak, ami tovább növeli az új infrastruktúra által biztosított szolgáltatás minőségét.

Az Egyetem Információtechnológiai Központjának további fontos feladata lesz a hamarosan Debrecenbe érkező szuperszámítógép elhelyezése és üzemeltetése, magyarázta dr. Pálinkás József, a Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karok elnöke a virtuális sajtótájékoztatón. A nemzetközi színvonalon kiépített erőforrásteremben már előkészítették a rendszer működéséhez szükséges speciális környezetet. A rendkívül nagy számítási teljesítményt nyújtó szuperszámítógép a kutatói munkán túl segítségére lehet például az informatikus, biológus, kémikus szakos hallgatóknak szimulációs programok futtatására, ugyanakkor terjedelmes lexikális anyagok elemzésénél akár a bölcsészek munkáját is jelentős mértékben megkönnyítheti, mutatott rá az előnyökre az elnök.

Kulcsszavak: oktatás felsőoktatás

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36