Kétszázmillió egy betűért

Milkovits Gábor, 2008. február 6. 19:26

A cruise.com birtokában lévő brit társaság 560 ezer brit fontot, azaz nagyjából kétszázmillió forintot fizetett „egyetlen betűért”, vagyis a criuses.com internetcím jogáért.

A főleg luxuskategóriás tengeri hajóutakat szervező brit utazási iroda ezzel majdnem rekordot döntött, ha azt tekintjük, hogy egy domain egyetlen betűje mekkora összegbe került. Ebben a tekintetben ugyanis csak minden idők legdrágább webes címe, a sex.com előzte meg, az ugyanis összesen 12 millió dollárba, vagyis betűnként 360 millió forintjába került a vevőnek. Az eddigi második helyezett - könnyen kitalálható módon - a porn.com a maga 9,5 millió dolláros (kb. 1,7 milliárd Ft) árával. Az a bizonyos mostani ’s’ betű azonban még így is a legdrágább brit domain, az eddigi csúcstartó ugyanis egy 300 ezer fontért elkelt .co.uk cím volt.

Az egy adott internetcímért kifizetett összegek nem mindig tükrözik a későbbi haszon nagyságrendjét, így sok az irreálisan magasnak tűnő kifizetés. Sok esetben ugyanakkor titokban is marad a domain ára; az Apple például egyes hírforrások szerint dollármilliókat fizetett az iphone.com korábbi tulajdonosának. A sors iróniája, hogy amikor az előző tulaj még a ’90-es években bejegyeztette a domaint, álmában sem gondolt az Apple mobilkészülékéhez hasonló megoldásra, hanem a Skype-hoz hasonló internet-alapú telefonálás fejlődésére alapozott.

Kulcsszavak: domain

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az LG új kampánya megtanít arra, hogyan nevelhetjük a hírfolyamaink algoritmusait

Az LG Electronics (LG) elindította Optimism your feed nevű globális kampányát. Az akció elsődleges célja, hogy pozitív és inspiráló tartalmak közzétételére ösztönözze a felhasználókat, és ezáltal egy optimistább hangulatot teremtsen a közösségimédia-platformokon. 

2024. május 31. 18:34

Újabb díjat nyertek a Zyxel tűzfalmegoldásai

A valós felhasználói tapasztalatokon alapuló kutatás kiemeli a Zyxel Networks termékeinek felhasználóbarát kezelhetőségét, megbízhatóságát és funkcionalitását, amelyek kis- és középvállalati áron nyújtanak nagyvállalati teljesítményt. 

2024. május 31. 16:57

Díjazták a hazai informatikai versenyeken legjobb eredményt elért diákokat

Három jelentős informatikai diákverseny díjátadóját tartották meg 2024. május 23-án az ELTE Informatikai Karán, köztük Magyarország legtöbb diákot elérő, online zajló informatikai versenyén, az e-hód-on legjobban szereplő gyerekeket is jutalmazták. A résztvevők számos meglepetésprogramon vehettek részt, ahol többek között az okosházak modellezésével és a mesterséges intelligencia használatával is megismerkedhettek. Valamennyi díjátadón a közelmúltban elhunyt Dr. Zsakó Lászlóra, a hazai informatikai diákverseny-rendszer egyik megalkotójára emlékeztek meg a jelenlévők.

2024. május 31. 15:13

Nagy teljesítményű, ultragyors gaming monitor

Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája –  büszkén mutatja be az AOC GAMING 27G2ZN3/BK modellt, egy olyan élvonalbeli monitort, amely az esport-szintű teljesítményt példa nélküli megfizethetőséggel ötvözi. 

2024. május 31. 11:40

Növeli európai termelési kapacitását a Schneider Electric

A Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat kedden megnyitotta okosgyárát Dunavecsén. A 28.000 négyzetméteres épületben ötszázan dolgoznak majd.

2024. május 30. 19:06

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52