Az USA-ban is monopóliumellenes eljárás indult az Intel ellen
Az Európai Unió már tavaly nyáron trösztellenes vizsgálatot kezdeményezett a vezető csipgyártó ellen, továbbá Japánban és Dél-Koreában is nyomoznak a versenyhivatalok az ügyben. Az Amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) képviselői bejelentették, hogy megalapozottnak látják egy komoly vizsgálat megindítását, hogy megállapítsák, vétett-e az Intel az érvényben lévő versenyhivatali törvények ellen, és piaci fölényét felhasználva tett-e illegális intézkedéseket a rivális csipgyártó konszern visszaszorítására. A vád szerint az első számú processzorgyártó háttéralkukba bocsátkozott a forgalmazókkal, azokat megvesztegette, hogy az AMD termékeit ne vegyék fel kínálatukba, vagy késleltessék a konkurens lapkákkal szerelt rendszerek bevezetését.
Az FTC felszólította az Intelt, bocsássa a vizsgálóbizottság rendelkezésére a szükséges dokumentumokat, hogy tisztázhassa magát a vádak alól.
Kapcsolódó cikkek
- Megegyezett a HDD-licencekről a Hitachi és a Samsung
- Az AMD gondjai miatt termékeket halaszt el az Intel?
- A veszteségek ellenére emelkedik az AMD-vezér fizetése
- Az Intel 32-szer nagyobb, mint az AMD
- 140 milliót fizet a Microsoft szabadalomsértés miatt
- Asustek: AMD-platform leépítés
- Kemény EU-vizsgálat vár a Google-DoubleClick fúzióra
- Abu-Dzabi vette meg az AMD 8,1%-át
- Megkezdi működését az Intel 3 milliárd dolláros üzeme, indul a Penryn gyártása
- A rekordbevétel ellenére újabb 2000 munkahelyet szüntet meg az Intel
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
A BASF a sikeres Ethernet-APL kísérletet követően az ABB-t választotta zöldmezős projektjeihez
A BASF első európai zöldmezős Ethernet Advanced Physical Layer (Ethernet-APL) projektjének részeként az ABB-t választotta az elosztott vezérlőrendszerekhez (DCS).