Bill Gates utolsó nagy fellépése
A Microsoft alapítója 2001-ben használta először a digitális évtized kifejezést, mostani beszédében pedig előrevetíti a következő "digital decade"-et, melyet szerinte még intenzívebben fog megélni a társadalom. A hajdanán a világ leggazdagabb emberének számító Gates elmondta, ő úgy véli, hogy a számítógépes technológia a közeljövőben végérvényesen részévé válik majd az emberek mindennapjainak, és gazdagabbá teszi azok életét. A Microsoft első embere beszélt a készülékek vezérlési módjának kifinomulásáról, ezt pedig a fél évvel ezelőtt bemutatott Surface névre hallgató asztalszerű PC-vel szemléltette. Gates mind ez idáig a Microsofttal kapcsolatosan emlegette az intuitív vezérlési megoldásokat (érintésérzékeny kijelzők, hangvezérlés), azonban ezen a területen inkább jeleskedtek a Nintendo, valamint Apple vállalatok a Wii, illetve iPhone termékeikkel, semmint a redmondi konszern. A hamarosan ránkköszönő második digitális évtized részletes ismertetésén kívül azonban Gates bemutatott még több okostelefont és egy autóba szerelhető számítógépet is.
Bill Gates mostani CES-beszéde történelmi értékűnek számít, mivel ez volt a szoftverguru utolsó nagyszabású nyilvános fellépése, ugyanis ez év nyarán visszavonul a Microsoft éléről (csupán háttérszereplőként fog tovább tevékenykedni a vállalatnál), és alapítványának szenteli majd minden idejét.
Kapcsolódó cikkek
- Gary Greenfield az Avid új elnök-vezérigazgatója
- Egységesíti a kommunikációt a Pannon
- CES: hat új Panasonic kamkorder
- Bill Gates-el nyit a CES 2008
- A T-Online-tól igazolt kommunikációs vezetőt a T-Systems
- Kommunikációs igazgatóval erősít a Vodafone Magyarország
- Comcast: vitaindító előadás a telekommunikációs iparág fejlődéséről és kilátásairól
- A CES soha nem volt még erősebb! - Interjú Shawn DuBravackal, a CES gazdasági szakértőjével
- Távozik Juhász Attila a Synergontól
- 65 nm-es Samsung DVB-T csip
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.