Csipfejlesztő szövetséget hoznak létre a legnagyobbak

Kiss Ádám Zoltán, 2007. december 19. 09:38

A világ számos vezető gyártója, köztük az IBM, a Toshiba, az AMD, a Samsung, a Chartered és az Infineon szövetséget hozott lére a kisebb csíkszélességű processzorok kifejlesztésére és gyártására.

A legnagyobb piaci szereplők az olcsóbban gyártható és kevesebb energiát fogyasztó egyre csökkenő csíkszélességű processzorok kifejlesztésére szövetkeztek. Mivel a gyártás hagyományosan egy nagyobb asztallapméretű lapon történik, és később ezt szeletelik fel processzornyi részekre, egyáltalán nem mindegy, hogy mekkora a csipek fizikai mérete. A kisebb csíkszélesség kisebb méretet, egy fordulóban több processzort eredményez.

A felhasználók szintén érdekeltek a változásokban, mivel ezzel együtt az energiafogyasztás is csökken. A fejlődés legnagyobb akadályozója a technológia állandó változásával járó horribilis fejlesztési összeg, amit végül is a vásárlókra hárítanak át. A legnagyobbak ezt felismerve úgy döntöttek, hogy megosztják ezt a terhet, együtt fejlesztenek, illetve eredményeiket kölcsönösen elérhetővé teszik, ami gyorsabban fejlődő és olcsóbb technológiát eredményez. Az első célpont a 32 nanométeres technológia sorozatgyártásra érett formába hozása. Ugyan már léteznek ilyen modellek, de ha egy cég egyedül fejleszt, egyetlen gyár létrehozása annyiba kerül, mint egy 12 Airbus A380-as gépből álló Szuper Jumbóból álló flotta megvásárlása. Felmerült ugyanakkor a kérdés, hogy az Intel miért maradt ki a szövetségből, és milyen hatással lesz ez az eseményekre. Tény, hogy az Intel a legnagyobbak körébe tartozik, ám meglehetősen szűk piacon mozog. A vállalt szerint szabadságot ad nekik, hogy nem vesznek részt az együttműködésben, ugyanakkor tény, hogy a gyengélkedő rivális AMD költségei csökkennek, és ez később visszaüthet a piacvezető PC-chip gyártóra.

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36