Országszerte nyolc helyen indul informatikai képzés látás-és hallássérült emberek számára
A 2007-es év végéhez közeledve meghatározó mérföldkövéhez érkezett a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány (FSZK) látás- és hallássérült emberek számára kifejlesztett képzési programja, melyet a Microsoft Korlátlan Lehetőségek Program segítségével hívtak életre. Az országszerte nyolc településen induló informatikai képzési programok közül elsőként a szombathelyi fogyatékossággal élők számára indult el a tanfolyam, melynek a szombathelyi Regionális Képzőközpont ad otthont. A következő hónapokban további tanfolyamok indulnak majd Pécsett, Miskolcon, Debrecenben, Nyíregyházán, Békéscsabán és Kecskeméten is a helyi Regionális Képzőközpontokban. A budapesti oktatáshoz a megfelelően akadálymentesített helyszínt a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság biztosítja.
A Fogyatékosok Esélye Közalapítvány - az FSZK jogelődje - 2006. márciusában a Microsoft Unlimited Potential (Korlátlan Lehetőségek) programjának keretében 65 ezer dolláros pénzügyi juttatásban és hasonló értékű szoftvercsomagban részesült. Az azóta eltelt időben a pályázat első két szakasza sikeresen lezárult, elkészült a speciális tananyag a hallás- és látássérültek IT oktatásához, illetve befejeződött az oktatók speciális képzése is. A tanulókat 23 speciálisan felkészített oktató képzi majd. Óriási eredmény továbbá, hogy az országos képzési programnak otthont adó Regionális Képzőközpontokat és a budapesti NJSZT központot a képzésre való felkészítés keretében akadálymentesiteni is sikerült a Microsoft támogatása jóvoltából.
A központok mindegyikében a fent említett két célcsoport számára csoportonként 10-10 fővel egy-egy tanfolyam indul majd – így a pályázati program végére összesen 160 fő részesülhet speciális, testreszabott informatikai oktatásban; a tanfolyam végén, 2008. áprilisában pedig a tanulók ECDL Start Alap vizsgával bizonyíthatják majd megszerzett tudásukat. A kurzus tananyaga, a kiegészítő anyagok és az oktatás egyaránt ingyenesek. Az FSZK és a Microsoft reményei szerint a program lezárásával a képzési program önállóan is tovább él majd, hiszen a tananyag kifejlesztésével és a speciális szaktudásra kiképzett oktatók segítségével bármely Képzőközpontban igény szerint újabb és újabb tanfolyamokat lehet hirdetni a jövőben is.
Magyarországon köztudottan rendkívül nehéz a látás- és hallássérült emberek munkaerőpiacon való elhelyezkedése. A Microsoft meggyőződése, amit a jelentkezők visszajelzései is igazolnak, az, hogy ezek a kurzusok az országban élő 53 500 látás- és 83 000 hallássérült ember számára (KSH 2001. évi népszámlálási adatok alapján) nélkülözhetetlen segítséget jelentenek a digitális írástudás megszerzésében, munkalehetőségeiben, és ezáltal esélyegyenlőségük megteremtésében.
Kapcsolódó cikkek
- Az Albacomp 70 millió forintos megbízást nyert el
- Elindult a Cisco Vállalkozói Akadémia a CEU Business Schoolon
- Acrobat Connect a Philipsnél
- Újbudai e-mindennapok
- 140 milliót fizet a Microsoft szabadalomsértés miatt
- Szibériában létesítene szerverparkot a Microsoft
- OKI a Corvinus Egyetemen
- Kibővíti együttműködését a Microsoft és a Novell
- Linux-képzéseket indít az Oracle University
- Magyar Bálint: az interaktív tábla ablak a világra
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.