15 százalékos bővülés a mobilpiacon - siralmas Motorola-eredmény
A Gartner tegnap közzétett jelentése szerint a júliustól szeptemberig terjedő időszakban világszerte 289 millió maroktelefon talált gazdára, annak ellenére, hogy a gyártók a harmadik negyedévben a szokottnál kevesebb új modellt hoztak forgalomba. A 15%-os növekedés felülmúlja az elemzők várakozásait, azonban ennél már kevésbé meglepőbb, hogy még mindig öt nagyvállalat uralja a piacnak több mint a négyötödét. A legtöbb készüléket most is a Nokia adta el (110,2 millió), s így 38,1%-os piaci részt tudhat magáénak. A második helyet a Samsung érdemelte ki 14,5%-os részesedéssel, s így maga mögé utasította a nem éppen fényes eredményt (13,1%) produkáló Motorolát. A valaha szebb napokat is látott amerikai gyártó piaci része a 2006-os harmadik negyedévhez képest közel 8%-ot csökkent, ami óriási érvágás a vállalat számára. A Gartner szakértői a rossz eredmény láttán megjegyezték, hogy a Motorola már csak árnyéka egykori önmagának. A negyedik és ötödik helyeken található a SonyEricsson valamint az LG, mely gyártók 25, illetve 20 millió készüléket értékesítettek világszerte a szóban forgó időszakban.
Kapcsolódó cikkek
- Symantec: PC-szintű védelem az okostelefonok számára is
- Mobil és a reklám - konferencia Budapesten
- Sony: nem lesz PlayStation telefon
- Érintőképernyős készülékekhez készít operációs rendszert a BlackBerry
- Két SIM-kártya egy telefonban, de teljesen új megközelítésben
- Bíróság kötelezte a T-Mobile-t az iPhone-ok hálózatfüggetlenítésére
- Sportos iPod kiegészítő karóra
- 3G iPhone májustól?
- Megérkezett a Skype-mobil
- Apró 8 megapixeles Samsung mobilkamera
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.