Magyar Telekom, első háromnegyed év: 1,5 százalékkal kisebb eredmény

MTI Sajtóadatbank, 2007. november 9. 08:09

A Magyar Telekom Nyrt. (MT) 59,4 milliárd forint nettó eredményt ért el az első háromnegyed évben, ami 1,5 százalékkal kisebb az egy évvel korábbi 60,3 milliárd forintnál - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.

A nem auditált, konszolidált, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabványnak (IFRS) megfelelő gyorsjelentés szerint a bevételek 2,7 százalékkal, 490,3 milliárd forintról 503,6 milliárd forintra nőttek az első kilenc hónapban az előző év azonos időszakához képest.

A kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizácó előtti eredmény (EBITDA) 2,1 százalékkal, 203,0 milliárd forintra nőtt, az EBITDA ráta pedig 40,3 százalék volt.

A jelentés szerint az év első kilnec hónapjában a mobil, az internet, valamint a rendszerintegrációs és informatikai szolgáltatásokból származó bevételek növekedése ellensúlyozta a vezetékes forgalomból és a TETRA szolgáltatásból származó bevételek csökkenését.

A KFKI csoport, a TSystems Hungary és a Dataplex konszolidálása 2007. első kilenc hónapjában 18,8 milliárd forinttal járult hozzá a csoport bevételeihez.

A montenegrói vizsgálattal kapcsolatos költségek - 3,7 milliárd forint - és végkielégítéshez kapcsolódó kifizetések és elhatárolások 8,2 milliárd forintos összege nélkül a csoport EBITDA-ja 214,9 milliárd forint volt, az EBITDA ráta pedig elérte a 42,7 százalékot.

A jelentés idézi Christopher Mattheisent, az MT elnök-vezérigazgatóját, aki úgy véli, a létrehozott új irányítási struktúra révén és a létszámhatékonyság növelésével hosszú távon is versenyképes lesz a vállalat. Az egyes ügyfélszegmensekre épülő új irányítási struktúrát 2008. elejétől vezetik be, a részletek véglegesítése folyamatban van.

A vezetékes szolgáltatások, a T-Com szegmens bevételei az év első kilenc hónapjában 230,7 milliárd forintot tettek ki, ami 2,5 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál. Az EBITDA 93,2 milliárd forint volt, 3,9 százalékkal kisebb a bázisénál.

Az idén szeptember végén a szélessávú csatlakozások száma meghaladta a 680 000-et. Ugyanakkor az erős mobil-helyettesítés és a kábelszolgáltatók által támasztott verseny miatt a vezetékes vonalak száma csökkent, szeptember végén 5,3 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál.

A T-Mobile szegmens bevételei 1,6 százalékkal 257,7 milliárd forintra nőttek, az EBITDA  9,5 százalékkal, 114,6 milliárd forintra nőtt. A mobilbevételek növekedését a nemzetközi mobilszolgáltatóknál elért magasabb hang alapú forgalmi bevételek, valamint az értéknövelt szolgáltatásokból származó magasabb bevételek okozták.

A T-Mobile Magyarország fajlagos forgalma 5,8 százalékkal, a 2006. első három negyedévi 139 percről 2007 azonos időszakában 147 percre növekedett. Az egy előfizetőre jutó havi átlagos árbevétel 4,8 százalékkal, 4793 forintról 4565 forintra csökkent, elsősorban az alacsonyabb átlagos percdíjak következtében.

A T-Mobile Magyarországnak 44,1 százalékos piaci részesedése volt a mobil piacon szeptember végén. A cég átlagos előfizetői száma egy év alatt 6 százalékkal növekedett. A szerződéses előfizetők aránya 2007. szeptember 30-ra az előző évi 33,9 százalékról 36,9 százalékra nőtt.

A T-Systems szegmens bevételei az első kilenc hónapban - a KFKI csoport és a T-Systems Hungary konszolidációjának köszönhetően- 31,3 százalékkal, 56,7 milliárd forintra nőttek. Az EBITDA 1,7 százalékkal, 11,561 milliárd forintra emelkedett.

Az első kilenc hónapban a tárgyi eszközök és immateriális javak bruttó beszerzésére fordított összeg 49,9 milliárd forint volt. A teljes összegből a T-Com szegmensre 22,0 milliárd forint, a T-Mobile szegmensre 24,5 milliárd forint jutott, amiből 8,7 milliárd forintot a mobil szélessáv fejlesztésére költöttek. A T-Systemsre 1,5 milliárd forintot fordítottak.

A Magyar Telekom csoport nettó adósságállománya 274,2 milliárd forintra nőtt, mivel az osztalékfizetések következtében emelkedett a hitelállomány. A nettó eladósodottsági ráta így a 2006. szeptember végi 26,4 százalékról 2007. szeptember végére 32,2 százalékra emelkedett.

A Magyar Telekom Nyrt. jegyzett tőkéje változatlanul 104,277 milliárd forint volt szeptember végén. A saját tőke egy év alatt 14,6 százalékkal, 512,7 milliárd forintra csökkent.

Az MT részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde "A" kategóriájában kereskednek, a papír szerdai záró ára 920 forint volt. Az elmúlt 12 hónapban a részvény legmagasabb ára 1.073 forint, a legalacsonyabb pedig 880 forint volt.

Kulcsszavak: Magyar Telekom +mérleg

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Öt elnökségi tag mandátumáról döntött éves közgyűlésén az IVSZ

Az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége az idei, 2024. május 30-án tartott éves közgyűlésén öt elnökségi tag mandátumáról döntött, köztük a transzformációért felelős alelnöki tisztségről és a mikro, a kkv, a multi, valamint a nagyvállalati tagozatok elnökeiről. Négy elnökségi tag mandátumát meghosszabbították, míg a nagyvállalati tagozat új vezetőjének az újonnan belépő Magyar Posta Zrt. informatikai főigazgatóját, Leveleki Zsoltot választották meg.

2024. június 1. 15:24

Félnek a csalóktól: a magyar internetezők 15 százaléka elkerüli az online fizetést

Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége tart attól, hogy online vásárlás során csalás áldozatává válik, 94 százalékuk védekezik is valamilyen módon a visszaélésekkel szemben. Ugyanakkor 15 százalék azok aránya, akik inkább kerülik az online fizetést, annyira félnek az adathalászattól. 

2024. június 1. 10:19

Az LG új kampánya megtanít arra, hogyan nevelhetjük a hírfolyamaink algoritmusait

Az LG Electronics (LG) elindította Optimism your feed nevű globális kampányát. Az akció elsődleges célja, hogy pozitív és inspiráló tartalmak közzétételére ösztönözze a felhasználókat, és ezáltal egy optimistább hangulatot teremtsen a közösségimédia-platformokon. 

2024. május 31. 18:34

Szerte a világban népszerű az amerikai magyar „nyomokat” bemutató applikáció

Három éve indult útjára a digitális “jenki huszár”, azaz a Hello HuGo nevű applikáció, amely felhasználóbarát módon gyűjti össze a lehető legtöbb magyar vonatkozású pontot az USA-ban, amiből eddig több, mint 1500 található az appon. A ma már nívódíjas alkalmazást több, mint tízezer ember használja az Atlanti-óceánon innen és túl, Ausztráliától, Kanadán át Indiában, Belgiumban, Franciaországban, Mexikóban, Jamaikában és még több más országban keltette föl az emberek érdeklődését.

2024. május 31. 09:55

Növeli európai termelési kapacitását a Schneider Electric

A Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat kedden megnyitotta okosgyárát Dunavecsén. A 28.000 négyzetméteres épületben ötszázan dolgoznak majd.

2024. május 30. 19:06

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52