Várakozáson felüli Nokia-nyereség
A finn székhelyű mobilóriás részvényenkénti nyeresége a szóban forgó időszakban elérte a 0,40 eurót, miközben egy évvel ezelőtt még csak 0,21 euró volt. Az elemzők ráadásul 0,27 és 0,38 euró közötti profitot jósoltak papíronként. A Nokia 112 millió mobiltelefont adott el júliustól októberig, és annak ellenére sikerült a várakozáson felüli nyereséget kitermelnie, hogy a készülékek átlagára ezalatt 10%-kal csökkent. Ebben oroszlánrésze volt a költségek lefaragásának, amit a hatalmas gyártási és forgalmazási volumen mellett az is lehetővé tett, hogy a fejlődő piacokon a régebbi modellek eladásával megspórolták a marketing- és reklámköltségek jelentős részét. Rick Simonson, a cég pénzügyi igazgatója kiemelte, hogy a Távol-Keleten és Afrikában még mindig óriási lehetőségek rejlenek, például csak Indiában havonta 8 millió mobiltelefont vásárolnak.
A harmadik negyedévben eladott 112 millió készülékkel a Nokia 39%-ra növelte részesedését a világpiacon. A vállalat összbevétele az időszakban elérte a 12,87 milliárd eurót, ami ugyan valamivel alatta marad az elemzők által várt 13,1 milliárdnak, ám a költségek leszorításával így is elegendőnek bizonyult a stabil profit kitermeléséhez.
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
A BASF a sikeres Ethernet-APL kísérletet követően az ABB-t választotta zöldmezős projektjeihez
A BASF első európai zöldmezős Ethernet Advanced Physical Layer (Ethernet-APL) projektjének részeként az ABB-t választotta az elosztott vezérlőrendszerekhez (DCS).
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.