Asustek: egymillió laptop orosz iskolákba

MTI Sajtóadatbank, 2007. október 16. 11:18

A tajvani Asustek cég példátlan szerződés megkötésére készül: öt év alatt egymillió nagyon olcsó laptopot szállít Oroszországba, az orosz iskolák számára, s a vásárló - amint a Kommerszant című lap kiderítette - a dúsgazdag Oleg Gyeripaszka Volnoje Gyelo alapítványa.

Az alapítvány, amely Gyeripaszka cégeinek adományaiból és a milliárdos magánvagyonából táplálkozik - s amelynek nevét úgy is lehet magyarra fordítani: Azt csinálok, amit akarok - évi 200 millió rubelt költ az Oroszország templomai című programra, és számos más jótékony célú projektre, de az ezekre fordított összegeket nem teszi nyilvánossá. Most pedig öt év alatt egymillió darab laptopot vásárol összesen mintegy 200 millió dollárért.

Az EEE RS 700 típusú laptopot az alapítvány darabonként 199 dollárért kapja, nyugaton az ára 260 dollár lesz, amikor majd október végén megjelenik a világpiacon. Az első széria a tervek szerint mindössze tízezer darabból áll majd, s idén az egész EEE RS sorozatból, amelynek a 700-as a legolcsóbb darabja - mintegy 200-300 ezer darabot szándékoznak gyártani

Moszkvai szakemberek úgy nyilatkoztak: nemigen érthető, mennyit kereshet az Asustek a 199 dolláros áron - amelyet csakis a legnagyobb vásárlóknak felkínált árként határozott meg, de a jelek szerint a darabonként csekély jövedelmet a hatalmas darabszám teszi vonzóvá.

Noha a tárgyalásokon részt vettek az orosz kormány és az Intel képviselői is, szakértők szerint ez az első eset, hogy ilyen léptékű oktatási projektet kizárólag magántőkéből finanszíroznak.

Az EEE ES 700 típusú laptopban merevlemez helyett 2 gigabájtos flash-memória van, hét inches képernyője 800x480-as felbontású, operatív memóriája 256 megabájtos, súlya 900 gramm és akkumulátora háromórányi működésre elegendő energiát tárol. (Egyes szakértők bírálták a beszerzést azzal, hogy a nagyon kicsi képernyő rongálja majd a tanulók szemét.)

Oleg Gyeripaszka a Forbes magazin szerint jelenleg a világ 40. leggazdagabb embere, vagyonát 13,5 milliárd dollárra becsülik: legfőbb tevékenységi területe az alumíniumipar, de van többek között repülőgépgyára, az övé az Ingoszsztrah orosz biztosító, és ő vásárolja meg - bár egyelőre nem világos, hogy a Basic Element elnevezésű holdingja számára-e - a Russneft (Russznyeft) kőolajipari konszernt, amelynek elnöke és főrészvényese a rá nehezedő nyomás miatt a nyáron távozott tisztségéből.

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Másodpercenként akár 480 képkockát is képes megjeleníteni az LG új monitorja

Az LG legújabb, játékosoknak szánt, 32GS95UE-B UltraGear OLED monitorja minden eddiginél gördülékenyebb grafikus megjelenítést ígér. A képfrissítési ráta mellett a csúcsfényerő is jelentősen növekedett a gyártó korábbi monitorjaihoz képest, így világosabb környezeti viszonyok mellett is tiszta és élénk képet kapnak a felhasználók.  

2024. május 29. 20:26

2500 oldalnyi Google dokumentum, köztük rengeteg rangsorolási szignál szivárgott ki!

Mintegy 2500 oldalnyi Google dokumentum került nyilvánosságra, melyekben rengeteg rangsorolásra vonatkozó konkrét információi is megtalálható. Sose volt hasonló adatszivárgás a Google-nál. Szuhi Attila, az ITE.hu alapítója és főszerkesztője mutatja a részleteket.

2024. május 29. 16:00

Megjelent az első magyar kiberbiztonsági labor az IECEE CB séma alatt

A CCLab Kft. sikeresen teljesített a CBTL auditon és a nemzetközi IECEE CB Rendszerben CB Testing Laboratory (CBTL) jogosultságot szerzett. A magyarországi székhelyű CCLab hivatalosan 2024. május 24-én sikeresen kiterjesztette kiberbiztonsági tesztelői, értékelői és tanúsítási képességét a fogyasztói IoT eszközökre készült ETSI EN 303 645 és az ipari automatizálási és vezérlőrendszerekre szakosodott IEC 62443-4-1 / -4-2 szabványokra az IECEE CB séma keretén belül. A CB séma alatt kiadott tanúsítványokat jelenleg több mint 50 országban fogadják el. 

2024. május 28. 10:13

Magyarországon lép az európai piacra a díjnyertes amerikai felhőszolgáltató

Magyarországon és Romániában terjeszkedik az Intuitive.Cloud, amely a térség diverz és tapasztalt tehetségbázisát veszi célba, hogy továbbra is csúcsminőségű szolgáltatásokat nyújthasson ügyfeleinek. A felhőszolgáltató a következő egy évben több, mint 10 pozíciót tervez nyitni és 200 IT-szakembert venne fel a toborzással foglalkozó Hays segítségével, ezzel pedig életjeleket mutathat az utóbbi időszakban visszaeső IT-piac. 

2024. május 27. 15:56

Philips bemutatja az új Evnia gaming monitort

Az Evnia bemutatja 5000-es gaming monitor sorozatának új, díjnyertes tagját. A Philips Evnia 27M2N5500 mindent tartalmaz, amire egy felhasználónak szüksége van a lebilincselő gaming élményhez és a folyamatos kiváló teljesítményhez, miközben nagyobb figyelmet fordít a fenntarthatóságra: 27 hüvelykes (68,5 cm) Fast IPS panel QHD felbontással, 180 Hz-es frissítési ráta, akár 0,5 ms MPRT és 1 ms GtG válaszidők, DisplayHDR 400 és teljesen új, környezetbarát dizájn.

2024. május 26. 16:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52