Összeolvad a Sun szerver- és tárolóüzletága
A lépést Schwartz azzal indokolta, hogy a rendszergazdák és adatkezelő szakemberek ma már egyre inkább a szerverek – adattároló eszközök – hálózati eszközök hármasában gondolkodnak, és ez még inkább így lesz a virtualizációs technológiák elterjedésével. Márpedig Schwartz szerint a gyártóknak igazodniuk kell ezekhez a folyamatokhoz, ahogyan azt maga a Sun is többször sikeresen megtette, például az x64-es és a SPARC szervercsapatok integrálásával. Schwartz az összevonástól azt várja, hogy az eddigieknél is innovatívabb integrált rendszereket tudnak majd a felhasználók rendelkezésére bocsátani, a jelenleginél gyorsabb fejlesztési ciklussal. A Sun-vezér külön kiemelte a mágnesszalagos adattárolás illetve archiválás változatlan, sőt egyre növekvő jelentőségét. A technológia relatív magas kora ellenére ugyanis számos előnnyel bír, mivel a szalagos rendszerek a tartósság mellett még mindig a legenergiatakarékosabb és így leginkább költséghatékony megoldásnak számítanak, hiszen az íráson és az olvasáson kívül maga a szorosan vett adattárolás nem igényel áramot. Ugyanakkor, részben a törvényi előírások szigorodása miatt, egyre többféle területen van igény a tartós adattárolásra, a biztonsági kamerák felvételeitől az egészségügyi és biztosítási adatokon át a pénzügyi információkig.
Az összevonás után a Sun Systems vezetője a szerver-üzletág eddigi feje, John Fowler lesz. Első körben a fejlesztési területeket integrálják, míg az értékesítés, átmenetileg legalábbis, elkülönült marad. A Sun adattárolási részlegének jelentősége akkor nőtt meg igazán, amikor 4,1 milliárd dollárért megvásárolták a StorageTek-et, egyúttal nagymértékben kibővítve ügyfélkörüket is. A vállalat részéről egyébként tagadták, hogy az összevonás elbocsátásokkal jár majd, ugyanakkor az átfedések és a racionális érdek nyilvánvalóan szükségessé tesz majd bizonyos fokú leépítést. A Sun intézkedésében egyébként nincsen semmi meglepő, tekintve, hogy az IBM és a HP például korábban már szintén végrehajtotta ezt az összevonást.
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
A BASF a sikeres Ethernet-APL kísérletet követően az ABB-t választotta zöldmezős projektjeihez
A BASF első európai zöldmezős Ethernet Advanced Physical Layer (Ethernet-APL) projektjének részeként az ABB-t választotta az elosztott vezérlőrendszerekhez (DCS).