A legnagyobb kínai kereskedelmi láncon keresztül értékesít a Dell
A Dell újraéledésének egyik jele, hogy a vállalat gyökeresen változtat főként direktmarketingre épülő kereskedelmi stratégiáján. Ennek fontos része, hogy a cég Kínában szövetséget kötött a GOME Group nevű kereskedelmi lánccal.
Az ügy hátterében két fontos tényező áll, egyrészt Michael Dell visszatért a vállalat vezérigazgatói székébe, másrészt a tavalyi évben a cég elvesztette vezető pozícióját, és a rivális Hewlett-Packard mögött a második helyre csúszott vissza. Michael Delltől a vállalat régi lendületének visszanyerését várták, és úgy tűnik, ez be is következik. Az új vezetés agresszív terjeszkedéssel értékesítési szerződések sorát hozta tető alá az utóbbi időszakban, akárcsak a mostani kínai megállapodással. A Dell jelenleg egy számjegyű részesedéssel rendelkezik ezen a piacon, ahol a Lenovo 35 százalékos részt birtokol.
A megállapodás stratégiai lépés az elkövetkező 2-3 évre, amikor is az USA után a második legnagyobb PC-piac várhatóan évenkénti 18-20 százalékos növekedést produkál majd, mindezt egyre jobban az eredeti gépek és legális szoftverek felé tolódva, ami óriási lehetőség a Dell számára.
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A BASF a sikeres Ethernet-APL kísérletet követően az ABB-t választotta zöldmezős projektjeihez
A BASF első európai zöldmezős Ethernet Advanced Physical Layer (Ethernet-APL) projektjének részeként az ABB-t választotta az elosztott vezérlőrendszerekhez (DCS).
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.
K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé
Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.