Új munkatársakkal erősít az Interware
Az Interware kereskedelmi és marketingigazgatói pozícióját 2007. szeptember 1-jétől Horváth Tibor Gergely, marketingmenedzseri pozícióját 2007. augusztus 1-jétől pedig Hegyi Ferenc tölti be.
Az új igazgató elsősorban a dinamikus értékesítési stratégián alapuló, a klasszikus és az alternatív értékesítési csatornák ötvözésében, a külső és a belső keresztértékesítési folyamatok erősítésében, illetve stratégiai kapcsolatokban rejlő marketinglehetőségek kiaknázásban látja a további növekedés kulcsát.
A pozíciót eddig betöltő Sátor Csaba vezérigazgató-helyettesként a továbbiakban a vállalat operatív működésének irányításáért felelős.
Horváth Tibor kereskedelmi és marketingigazgató 1999 és 2002 között Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében látott el jegyzői, majd körjegyzői feladatokat. 2002-től a Citibank ZRt.-nél értékesítési menedzser, portfoliómenedzser, majd ügyfélmendzser, 2004-től értékesítési vezető, majd regionális értékesítési vezető, 2007-től pedig értékesítési igazgatóhelyettes. 2007 szeptemberétől az Interware kereskedelmi és marketing igazgatója. Jogi diplomája van, közgazdasági tanulmányokat folytat.
Hegyi Ferenc marketingmenedzser 2000-től a mai nevén PrintXBudavár Zrt. értékesítési menedzsere, majd 2004-től a kereskedelmi igazgatója volt, illetve a Superbrands Magyarország és CoolBrands projektvezetője. 2007-ben a Multireklám Zrt. egyedi média divíziójának ügyfélkapcsolati főmunkatársa. 2007 augusztusától az Interware Zrt. marketingmenedzsere. Közgazdász diplomával és rendszerinformatikusi végzettséggel rendelkezik.
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.