Továbbra is növekvő csipeladások
A Félvezetőipari Szövetség közleménye szerint a gyarapodást az igen éles verseny ellenére sikerült elérni, így egyre valószínűbb, hogy reális a teljes 2007-es évre prognosztizált 1,8%. A leginkább a mikroprocesszorok, a logikai csipek, valamint a NAND flash termékek iránt nőtt a globális kereslet júliusban. A NAND flash lapkákból 3,2, a számítógépes CPU-kból pedig közel 5%-kal fogyott több az idei nyár-közepi hónapban, mint egy évvel korábban, ami azonban még érdekesebb, hogy előbbiek átlagos eladási ára több mint 8, míg utóbbiaké több mint 3 százalékkal emelkedett idén június óta.
A földrajzi térségek közül a Távol-Kelet teljesített a legjobban 4,8%-os éves növekedéssel, Európa 2,4-os gyarapodást produkált tavaly júliushoz képest, míg Észak- és Dél-Amerikában együttesen 6,2%-kal kevesebb félvezető-termék fogyott most, mint egy évvel korábban.
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.