Core 2 alaplapok P35-ös chip nélkül

Kiss Ádám Zoltán, 2007. szeptember 1. 19:07

Az Asrock mérrnökei olyan megoldást fejlesztettek ki, ami lehetővé teszi, hogy ne kelljen megvenni a méregdrága P35-ös chipet, ha valaki egy új generációs Core 2-es processzort szeretne, ugyanezt a teljesítményt 945-ösből is képesek kicsikarni.

A távol-keleti konstruktőrnél már szinte sportot űznek abból, hogyan lehet használni egy lapkakészletet úgy, ahogy a tervezője sohase szerette volna. Ha jobban belegondolunk, van ebben logika. Az Intel már régóta az egy alaplap, egy processzor elvét vallja. Ennek alig titkolt célja az, hogy felpörgessék a chipkészlet piacot, hiszen ha egy alaplap több CPU generációt is ki tud szolgálni, kevesebbet lehet eladni belőle.

Mindig is voltak azonban olyan alaplapgyártók, akik ellenálltak az efféle törekvéseknek. Hiszen vannak a világnak olyan régiói – és lássuk be a mienk ilyen –, ahol az emberek ennél jobban kell, hogy vigyázzanak a pénzükre. Az Asrock mestere ennek a barkácsolásnak, korábban szép számmal tett olyan lapkákat alkalmassá Core 2-es processzorhoz, amelyeket eredetileg nem erre terveztek. Most sorra mutatják be, hogy ezek a chipkészletek képesek kezelni az 1333MHz-es FSB-t is, noha erre már biztosan nem gondoltak se az Intelnél, se az ATI-nál. Az árérzékeny konfigurációk esetében tehát érdemes szétnézni a piacon, mely gyártók ajánlanak már bejáratott, ismert, és olcsóbb alaplapi lapkakészletekre épülő alaplapokat az újabb Intel processzorok kezelésére, így olcsóbban megúszhatjuk, és a legfrissebb központi magokról sem kell lemondanunk.

Kulcsszavak: Asrock processzor alaplap

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Félnek a csalóktól: a magyar internetezők 15 százaléka elkerüli az online fizetést

Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége tart attól, hogy online vásárlás során csalás áldozatává válik, 94 százalékuk védekezik is valamilyen módon a visszaélésekkel szemben. Ugyanakkor 15 százalék azok aránya, akik inkább kerülik az online fizetést, annyira félnek az adathalászattól. 

2024. június 1. 10:19

Újabb díjat nyertek a Zyxel tűzfalmegoldásai

A valós felhasználói tapasztalatokon alapuló kutatás kiemeli a Zyxel Networks termékeinek felhasználóbarát kezelhetőségét, megbízhatóságát és funkcionalitását, amelyek kis- és középvállalati áron nyújtanak nagyvállalati teljesítményt. 

2024. május 31. 16:57

Nagy teljesítményű, ultragyors gaming monitor

Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája –  büszkén mutatja be az AOC GAMING 27G2ZN3/BK modellt, egy olyan élvonalbeli monitort, amely az esport-szintű teljesítményt példa nélküli megfizethetőséggel ötvözi. 

2024. május 31. 11:40

A Sandberg komolyan gondolja a gaminget!

Manapság a perifériamárkák jelentős része igen nagy hangsúlyt fektet az esport felszerelések fejlesztésére. Így tesz a Sandberg is, arra törekedve, hogy az EsportsEquipment sorozat a remek árú és magas minőségű gaming termékeiről legyen ismert. A vállalat erre a filozófiára erősít rá Stealth Gamer billentyűzetével és legújabb BossBlaster gaming headsetével is.

2024. május 30. 09:49

Másodpercenként akár 480 képkockát is képes megjeleníteni az LG új monitorja

Az LG legújabb, játékosoknak szánt, 32GS95UE-B UltraGear OLED monitorja minden eddiginél gördülékenyebb grafikus megjelenítést ígér. A képfrissítési ráta mellett a csúcsfényerő is jelentősen növekedett a gyártó korábbi monitorjaihoz képest, így világosabb környezeti viszonyok mellett is tiszta és élénk képet kapnak a felhasználók.  

2024. május 29. 20:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52