Fizetett sorban állók várják az iPhone-t

MTI Sajtóadatbank, 2007. június 29. 07:58

Fizetett sorban állók várják az amerikai nagyvárosokban a péntek reggel 6 órát, amikor megjelenik az iPhone, az Apple informatikai óriáscég első mobiltelefon-modellje.

A profi várakozók több száz dollárt keresnek. Sokan már szerdán letáboroztak az Apple vagy az AT and T mobilszolgáltató üzletei előtt. Szép számban akadnak spekuláló sorban állók is, akik pénteken majd annak adják át a helyet, aki a legtöbbet fizet - áll a San Franciso Cronicle című lap tudósításában.

Steve Jobs, az Apple vezérigazgatója szerint az iPhone "szuperokos" készülék. Legnagyobb újdonsága a kezelőfelületet és a kijelzőt egybeolvasztó érintőképernyő. Az alapfelszerelés része az iPod médialejátszó legújabb generációja és az internetkapcsolat, tárkapacitása pedig kivételesen nagy: az olcsóbb, 4 gigabyte-os változat is mintegy ezer zeneszám tárolására képes.

Az iPhone sokak szerint olyan forradalmi változást hozhat a mobiltelefóniában, mint a digitális médialejátszók világában az iPod, amely világszerte már több mint 100 millió példányban kelt el. Minden idők legnagyobb érdeklődéssel várt mobiljáról ennek ellenére vegyes kritikák jelentek meg a néhány kiválasztott szakújságírótól, akik kipróbálhatták a várva várt telefont.

A legtöbben azt kifogásolták, hogy az AT and T internet-szolgáltatása túl lassú és akadozik a telefonkapcsolat is. A készülék továbbá nem ismer fel hangokat, így hangtárcsázásra is képtelen. Nem lehet vele MMS-ezni, ezért képeket csak e-mailben lehet küldeni, és kizárólag olyan telefonra, amely képes fogadni csatolmányokat. Volt, aki felemlegette, hogy a word-, excel- vagy pdf-formátumban érkezett dokumentumokat nem lehet szerkeszteni, csak olvasni.

A szakértők erősen helytelenítették, hogy a 2 megapixeles kamerával csak fotózni lehet és a készülék nem alkalmas mozgóképrögzítésre.

Mindenki nagy örömmel játszadozott viszont az érintőképernyővel, amely változtatja az orientációját annak megfelelően, hogy a felhasználó függőlegesen vagy vízszintesen tartja a készüléket. Elismerően nyilatkoztak az újításról a szkeptikusok is, akik arra számítottak, hogy az ujjbegyeknek hiányozni fognak a nyomógombok.

A beavatottak a karcolásmentes külsőt is jól fogadták, és megelégedéssel nyugtázták, hogy az akkumulátor - amelyet egyébként nem lehet cserélni - az ígéreteknek megfelelően sokáig bírja a rengeteg alkalmazással telepakolt szerkezet kihívását, a telefonálást, az internetezést, a videózást, a zenehallgatást és a fényképezést.

Az Apple arra számít, hogy 2008 vége felé adják el majd a tízmilliomodik készüléket. A legfrissebb felmérések szerint viszont az iPhone sokkal gyorsabban hódítja meg a világot: a Piper Jaffray piackutató-intézet előrejelzése alapján 2009-ben már 45 millióan fogják használni. Az M:Metrics piackutató cég szerint Amerikában háromból két ember fontolgatja, hogy beszerez egy iPhone telefont.

A brit Compete Inc. felmérése kimutatta, hogy az európai iPod-tulajdonosok csaknem 50 százaléka cserélné le mobilját iPhone-ra, holott még az sem ismert, hogy a kontinensen mikor vezetik be a készüléket és melyik mobilszolgáltatóval szerződik az Apple.

Amerikában az AT and T volt a befutó. A felhasználók péntektől három előfizetői csomag közül választhatnak. A legolcsóbb 59,99 dollár (11 ezer forint) a legdrágább 99,99 dollár. Mindegyikhez 200 sms és legalább 450 perc beszélgetési idő jár, illetve korlátlan adatforgalom, további 20 dollárért pedig annyi rövid szöveges üzenetet küldhet a felhasználó, amennyit csak bír. Az üzembe helyezés díja 36 dollár és 24 hónapra szóló hűségnyilatkozatot iratnak alá a vevőkkel.

Az iPhone a legdrágább típusokat magába foglaló úgynevezett high-end kategóriában lép a mobilpiacra. Az alig 11,6 milliméter "vastag" készülék olcsóbb, 4 gigabyte tárkapacitású változata 499 dollárba kerül, 8 gigabyte-os kiadása pedig 599 dollárt kóstál. Az amerikai felhasználók így két év alatt az olcsóbb készülékkel és a legolcsóbb előfizetői csomaggal is csaknem kétezer dollárt hagyhatnak az Apple-nél, illetve a  szolgáltatónál.

Kulcsszavak: Apple mobiltelefon iPhone

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Álljunk meg egy parkolásra – így parkolunk a fizető övezetekben

A fizetőparkolás intézményét sok autós a sofőrök ellenségeként éli meg, miközben annak egyik fontos célja éppen a forgalomszabályozás és a városi parkolókapacitás hatékonyabb kihasználása, különösen a sűrűn lakott területeken. A Yettel mobilparkolás szolgáltatásának elemzésével érdekes megállapítások derültek ki a hazai autósok szokásairól, most pedig szervizcsomagot és üzemanyag utalványt is érhet a mobilparkolás használata.

2024. április 26. 13:10

A HONOR szállította a legtöbb okostelefonot a kínai piacra

Az IDC legújabb jelentése szerint 2024 első negyedévében a HONOR lett a vezető márka Kína okostelefonos piacán. 

2024. április 26. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55