Toshiba noteszgépek AMD lapkával

Milkovits Gábor, 2007. június 27. 08:39

A nagyobb PC-gyártók túlnyomó többségéhez hasonlóan a Toshiba is beadta a derekát, és az Intel-alapú rendszerek mellett AMD processzoros noteszgépek forgalmazásába kezd.

A Toshiba hét éve kizárólag Intel lapkával dobja piacra noteszgépeit, az ezen változtató döntést pedig a kereskedők és a vásárlók részéről mutatkozó igénnyel magyarázza a cég. Tény, hogy a Dell egy évvel ezelőtti szerződése az AMD-vel azt jelentette, hogy az öt vezető PC-gyártó mindegyike forgalmaz már AMD processzoros rendszereket, így a többiek csatlakozása tulajdonképpen várható volt. Ezzel együtt, a Toshibának más, hivatalosan el nem ismert oka is lehetett stratégiája megváltoztatására, két évvel ezelőtt ugyanis a cég belekeveredett abba a monopóliumellenes vizsgálatba, amit a japán kereskedelmi felügyelet folytatott az Intellel szemben. A vádak szerint az Intel abban az esetben adott további árengedményeket egyes PC-gyártóknak, ha azok korlátozták a versenytárs gyártók csipjeinek felhasználását számítógépeikben. Az Intel és a felügyelet végül megegyezett egymással a gyakorlat beszüntetéséről, habár a processzorgyártó sosem ismerte el a vádak valódiságát, mint ahogy a Toshiba sem.

A Toshiba első két AMD-alapú laptopja a felső kategóriás Turion 64 X2 TL64 lapkával szerelt Satellite A215-S4767, illetve a belépő szintű Turion 64 X2 TL56-os processzorral ellátott Satellite A215-S4757 lesznek. Mindkét verzió 2048 MB DDR2 SDRAM memóriával, 250 GB-os  Serial-ATA merevlemezes meghajtóval, DVD SuperMulti LabelFlash optikai meghajtóval, 15,4 inch-es diagonális szélesvásznú képernyővel, 802.11b/g WiFi-vel, ATI Radeon X1200 grafikus kártyával, valamint beépített webkamerával és mikrofonnal rendelkezik. A drágább modell ára 1300, míg az olcsóbb készüléké 900 dollár körül várható.

Kulcsszavak: Toshiba notebook

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Mennyire vannak biztonságban a jelszóval védett adataink?

Manapság egyre több és egyre nagyobb volumenűek az adatlopások, ráadásul az adatszivárgások egyre többe is kerülnek a szervezetek számára. A technológiai újításoknak köszönhetően a kibertámadások napról napra kifinomultabbak, és a legerősebb jelszót is feltörik. Ennek ellenére továbbra is ez a vállalatok által leggyakrabban használt biztonsági módszer világszerte.

2024. május 3. 09:54

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36