USA: ötször több Blu-ray lejátszó, mint HD DVD, vagy mégsem?
A Digital Entertainment Group adatai szerint az Egyesült Államokban immáron valódi kereskedelmi mennyiség, 1,4 millió Blu-ray lejátszó fogyott, ezzel ötszörösen lekörözve a HD DVD megoldásokat. Ez mintegy elnönteni látszik a két rivális harcát, míg nem nézünk picit a számok mögé. Akkor kiderül ugyanis, hogy az 1,4 millió Blu-ray lejátszóból tulajdonképpen 1,3 millió PlayStation3 modell, és mindössze 100 ezer különálló asztali lejátszót adtak el. A másik oldal adatait megnézve azt látjuk, hogy mindössze 300 ezer egységről beszélhetünk. Itt is érdemes azonban a számok mögé tekinteni, ebből a mennyiségből 150 ezer darab az Xbox 360 beépített HD DVD-je, és talán kicsivel több a különálló lejátszó. A verseny tehát még mindig nem dőlt el, és kiderül az is, mennyire fontos az újgenerációs játékkonzolok versenye. A fej-fej melletti verseny jövője egyelőre kétes, a filmipar egyre jobban a Blu-ray-t támogatja, ám az ilyen lejátszók fő forrása, a PlayStation3 nagyon rosszul fogy az utóbbi időben, így nagy kérdés, sikerül-e a Sony termékeivel elérni az oszthatatlan szabványhoz válás hoz szükséges kritikus tömeget.
Kapcsolódó cikkek
- Az egyik legnagyobb amerikai kölcsönzőlánc a Blu-ray-t választja
- 2008-ig minden Toshiba laptopban lesz HD DVD meghajtó
- Okoro PC-k hibrid Blu-ray/HD DVD meghajtóval
- Árversenybe kezd a Sony a Blu-ray elterjesztésének érdekében
- Toshiba HD DVD író laptopokhoz
- Legálisan másolhatók lesznek a Blu-ray/HD DVD filmek?
- Megkezdődött a HD DVD és Blu-ray újraírható lemezek tömeggyártása
- 200 gigás Blu-ray lemez
- DVD háború: nyerésre áll a Blue-ray?
- Blu-ray író 50 ezer forintért
Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.