Egymillióan töltötték le a windowsos Safarit
Az Apple a hét elején tette elérhetővé böngészője Microsoft operációs rendszereken is futó tesztváltozatát, amely a vállalat közleménye szerint igen csak nagy népszerűségnek örvend, ugyanis csak az első két nap alatt több mint egymillióan töltötték le a programot. A számítógépgyártó továbbra is a világ leggyorsabb böngészőjeként hirdeti az új Safarit, annak ellenére, hogy több teszt is azt bizonyítja, hogy teljesítménye messze alulmarad a konkurenia termékeitől. Az elmúlt napok során összesen kilenc biztonsági rést fedeztek fel a szoftveren, így a számítógépgyártó kiadta a 3.0.1-es verziót, amely már orvosol néhány hiányosságot.
A windowsos Safari megjelenése előtt a Mac-browsert az internetezőknek hozzávetőlegesen az 5%-a használta, az új változat elterjedése által azonban a program jóval nagyobb piaci részesedésre tehet szert. A végleges verzióval októberre készül el az Apple.
Kapcsolódó cikkek
- iTunes azonosító kell az iPhone-hoz
- A Mac OS X Leopard frissítés 300 újítást tartalmaz
- Három perc alatt törték fel a Windows-os Safarit
- Apple Safari böngésző Windowsra
- A Google a Vista keresőfunkcióját kritizálja
- Premierfilmek kölcsönzését tervezi az Apple az iTunes-on
- 3 millió iPhone-nal készül a startra az Apple?
- iPhone az Ebay-en 1500 dollárért
- Az Apple frissíti MacBook Pro modelljeit
- 29-én mutatkozik be az iPhone
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Így hasznosíthatod újra régi laptopodat a gyerek számára
Van a családban gyerek és van egy régebbi laptopod is? Ahelyett, hogy leadnád a laptopot egy elektronikai hulladékgyűjtőbe vagy elásnád a szekrény mélyére a kacatok közé, miért nem kelted inkább új életre a közeledő gyereknap alkalmából? Egy régi vagy nemrégiben lecserélt laptop nem feltétlenül használhatatlan, ezért a tovább örökítése kiváló módja az újrahasznosításnak.
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.