Csak jövőre jön Európába a Zune

Milkovits Gábor, 2007. június 4. 19:33

Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója azt nyilatkozta a német Wirtschafts Woche gazdasági hetilapban, hogy a cég kénytelen 2008-ra halasztani a Zune hordozható zenelejátszó európai forgalmazását.

Ballmer azzal indokolta a halasztást, hogy a Zune fejlesztésével és piacra dobásával kapcsolatos kezdeti beruházási költségek egyelőre nem térültek még meg, márpedig addig nem kívánnak az amerikain kívül más piacokon terjeszkedni, amíg ez a célkitűzés meg nem valósul. Szakértők és egyszerű internetes fórumozók ugyanakkor inkább azt gyanítják a hír hátterében, hogy a Microsoft a Zune eddigi enyhén szólva mérsékelt sikeréből tanulva hamarosan egy megújult változattal rukkol elő, és a régebbi verziót már meg sem kísérli bevezetni az egyébként is élesebb versenyt diktáló európai piacra.

Akármi is áll a lépés mögött, annyi bizonyos, hogy az Apple iPod hegemóniájának megtörése továbbra is kemény feladatnak ígérkezik. A divatot teremtő hordozható zenelejátszóból 2001 óta több mint 100 milliót adtak el, ráadásul az iPhone mobiltelefon/zenelejátszó hibrid június végi megjelenésével tovább erősödhet az Apple pozíciója a piacon.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36