Kelet-Európában terjeszkedne a phion

forrás Prim Online, 2007. május 29. 18:12

2006-ban több mint 50 százalékkal növelte bevételét az innsbrucki székhelyű phion Information Technologies, ezzel elérte az 5,6 millió eurós árbevételt. A cég közép- és kelet-európai, többek között magyarországi piaci terjeszkedésével még idén páneurópai szereplővé kíván előlépni.

"Számunkra a középpontban az Ausztriához közeli országok, vagyis Lengyelország, Csehország, Szlovénia, Magyarország és Szlovákia állnak", nyilatkozta Alpbachban, a phion csúcskonferenciáján Wieland Alge, a cég elnök-vezérigazgatója.

Az elmúlt év nyereségességének köszönhetően a cég a CEE-programot cash-flow-ból finanszírozza, tájékoztatott Wieland Alge. A Capexit kockázati tőketársaság további tőkeinjekciójára a vezetőség szerint nem lesz szükség. A cég a phion 44 százalékát tartja a kezében, miután 2002-ben, majd 2004-ben befektetőjük volt. Ausztria, Németország, Svájc és Liechtenstein mellett Olaszországban is megvetette a lábát a cég és Milánóban nyitottak egy irodát. A középtávú tervek között szerepel a terjeszkedés Nagy-Britannia, Spanyolország és a Benelux államok irányába. Összességében a phion még az idén az összpiaci növekedés arányának kétszeresét szeretné elérni.

Az antivírusokra, spamszűrőkre és tűzfalakra specializálódott Raiffeisen-Informatik leányvállalatként működő Securebox nemrégiben nyilvánosságra hozott megvásárlásával nem terveznek ugyan stratégiaváltást, ám újabb lépést tesznek a kisvállalkozások, illetve a fiókcégek és kirendeltségek IT megoldásai felé.  A vírusok, hackerek és trojánerek által okozott károk csökkentek ugyan valamelyest világszerte, ám az árvizek, jégesők és társai fenyegetéséből vajmi keveset tanultak az üzemeltetők.  "Ezeknek nagyobb hatása lehet az üzletmenetre, mint akármelyik hekkertámadásnak ", jelentette ki a cégvezető.

Egy további lehetséges veszélyforrás bukkant fel a web 2.0 berobbanásával. "A dolgozók megpróbálják átlépni a vállalat biztonsági előírásait – például mert egymással szeretnének csetelni", mondta Alge. Ehhez jönnek még a Skype internettelefon ajánlatai, melyek „ártatlanul, ám aktívan álcáznak”, egészítette ki kollégáját Klaus Gheri, technológiai igazgató "Ha pedig a titkárnő is ad egy-két ötletet, máris egyszerű a becsempészett programokat lefülelni.”

A hagyományos módszerek már nem elegendők a legújabb fenyegetésekkel való leszámoláshoz, mondta Ant Allan, a Gartner Piackutató alelnöke. Míg a korábbi támadásokat a hackerek azért követték el, hogy hírnévre tegyenek szert, mára anyagi motivációjuk is megnőtt.  Az utóbbi években az IT-biztonságra fordított kiadások kétszer olyan gyorsan növekedtek, mint az IT-büdzsék összesen. A helyzeten ez azonban nem túl sokat változtatott.  

A dolgozók száma az innsbrucki phion-központban, valamint a bécsi, müncheni, düsseldorfi, zürichi és milánói kirendeltségeken összességében csakhamar 54-re nőtt. A vállalkozás 56 százalékát az alapítók tartják kézben, míg 44 százalékot a Capexit társaság birtokol. Az alaptechnológiákat Innsbruckban fejlesztik.

Kulcsszavak: +céginfo phion

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kényelmet és biztonságot nyújtanak a Continental innovációi az új Mercedes-Benz E-osztályban

A Continental fontos alkatrészeket és termékeket szállít az új Mercedes-Benz E-osztályhoz. A cég intelligens eszközalapú hozzáférési megoldásával (röviden CoSmA) a technológiai vállalat olyan rendszert kínál, amely az okostelefonokat vagy az okosórákat autókulcsokká alakítja. A technológia a digitális kornak megfelelő kényelmes felhasználói élményt tesz lehetővé. A Continental most először kínál olyan teljeskörű rendszert, amely átfogó kapcsolatot biztosít a jármű digitális ökoszisztémája, az okoseszközök és a felhő között.

2024. május 29. 14:28

Együtt a korszerű oktatásért

Megújult a SIÓ-Eckes iskolásokat támogató pályázata: a 2024-től „Köszi, SIÓ!” néven futó programban a vállalat az iskolák digitális oktatásának támogatását tűzte ki célul, hogy a gyerekek és a pedagógusok még több korszerű eszközhöz juthassanak. A sikeresen pályázó intézmények összesen 150 tablettel lehetnek gazdagabbak, sőt a modernizáció mellett elfogadásra motiváló mesével és óratervvel is segíti a tanárok munkáját a vállalat. A pályázatok online leadására 2024. július 14-éig van lehetőség.

2024. május 29. 09:57

"Pénz, de honnan? 2024."

Beindultak és egész évben kitartanak az előnyös pályázati kiírások kkv-knak, és sorra hirdetik meg a KAP, az agrárium idei pályázati kiírásait. A "Pénz, de honnan? 2024" roadshow utolsó, budapesti állomásán június 20-án is sok új kedvezményes, támogatott forrást hoznak az előadók Közép-Magyarország kkv-döntéshozóinak és az agrárium szereplőinek.

2024. május 28. 20:37

Az LG két kutatási beszámolóját mutatták be egy AI technológiai konferencián

Május 7-11. között, a Bécsben megrendezett International Conference on Learning Representations (ICLR) 2024 konferencián mutathatta be kutatási eredményeit az LG Electronics (LG). A rengeteg beérkezett pályamű közül az LG kutatási dokumentumait a legjobb egy százalék közé választották, így bekerültek a konferencia programjába. Mindez jól szemlélteti az LG kutatási erőfeszítéseinek jelentőségét, és megerősíti a cég pozícióját a kulcsfontosságú AI technológiák fejlesztésének éllovasaként az olyan területeken, mint például a robotika, a metaversum és az intelligens otthonok.

2024. május 28. 16:11

Felforgatja a munkaerőpiacot a mesterséges intelligencia

A mesterséges intelligencia (MI) által érintett ágazatokban ugrásszerűen nőtt a termelékenység, az MI-t használó állások egyre nagyobb számban jelennek meg és akár 25%-os bérprémiumot kínálnak – derül ki a PwC Global AI Jobs Barometer felméréséből, mely 15 ország több mint félmilliárd álláshirdetését elemezte.

2024. május 28. 14:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52