Felmérés a vállalatok mentési és archiválási szokásairól

forrás Prim Online, 2007. május 11. 19:12
A Symantec a magyarországi vállalatok körében a Bell Research közreműködésével végzett megkérdezést, amelynek témája a dokumentumarchiválási szokások és az alkalmazott biztonságtechnikai megoldások voltak. Az összesen 150 cég válaszait összegyűjtő kutatás során főleg informatikai vezetők és rendszergazdák válaszoltak a kérdésekre.

A felmérésben szereplő cégek egyharmada egy közös platformmal szolgálja ki a hálózati szolgáltatásokat, többségében Windows termékekkel. Úgy tűnik, hogy a Novell Netware, Unix és a nyílt forráskódú Linux platformok csak a – viszonylag – kisebb, 100 PC-nél kevesebbel rendelkező cégek számára jelenthetnek – legalább részben – célravezető hálózatkezelést.

Egy-két kivételtől eltekintve a rendszerük üzemeltetésére és karbantartására a cégek alkalmaznak saját, belső IT csoportot. Függetlenül a PC-k számától, a cégek fele az informatikával foglalkozó, belső csapat mellett külsős szolgáltató(k) munkáját is igénybe veszi.

Annak ellenére, hogy a cégek IT rendszerének működése szempontjából maximális prioritást élvez a létfontosságú adatok rendelkezésre állása és ezek biztonsága és védelme, valamint helyreállítása, a tapasztalat szerint ezekre a cégek teljes IT költésüknek csupán 22%-át fordítják.

Adattárolás

A megkérdezett vállalatok jelentős része alkalmaz valamilyen megoldást adattárolási, archiválási célokra. Hozzávetőlegesen a cégek fele az adatok rövid távú megőrzésére a hagyományos adathordozókra történő archiválást alkalmazza (DAS). Viszonylag elterjedt az adattárolásra használt komplett rendszerek (NAS) használata, és a kifejezetten adattárolásra kiépített hálózatokkal (SAN) minden nyolcadik nagyvállalat rendelkezik.

Saját IT rendszerük működése szempontjából az IT feladatok és erőforrások priorizálása során leginkább a rendszer adatbiztonsága és az adatmentés/visszaállítás gyorsasága az a két tényező, amit a cégek figyelembe vesznek. A költséghatékonyság mellett jelentős szempont továbbá az integráció lehetősége is.

Csupán a vállalatok egyharmada használ valamilyen szoftveres megoldást az asztali vagy hordozható gépeken, ami a lokálisan tárolt adatok merevlemezre való mentésére illetve szinkronizálására szolgál. Ugyanakkor a válaszadók fele a jövőben sem tervezi ilyen szoftver alkalmazását. Ezzel szemben az adatmentést és az archiválását a cégek 76%-a valamilyen szoftver segítségével bonyolítja le.

Szükség is van erre a segítségre, hiszen a napi rendszerességgel – ami a leggyakoribb – átlagosan közel 160 GB adatot mentenek le a cégek, de találkoztunk olyan céggel is, aki naponta 2 Terabyte-nyi adatot archivál. A félelem nem alaptalan, mivel tízből hét esetben előfordult, hogy az elmúlt tizenkét hónap során vissza kellett állítani az adatokat. Adatmentésre, archiválásra a legelterjedtebb adathordozó típus továbbra is a mágnesszalag (60%).

A felmérésben szereplő cégek 45%-a alkalmaz jelenleg többszintű archiválást és 18%-uk használ valamilyen szoftveres megoldást az adathordozók kezelésére.

Feltehetőleg csak bizonyos tevékenységi körbe tartozó cégek azok, akik titkosítják szalagra archivált adataikat. A vállalattok többsége nem él ezzel a lehetőséggel és valószínűleg a jövőben sem tervez ilyen irányú fejlesztést saját IT rendszerén belül. Ugyanígy a szalagok forgatásának és a telephelyen kívüli archiválásának az automatizálására alkalmas szoftveres megoldástok jelenlegi és tervezett használata sem jellemző a hazai nagyvállalatok körében.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36