Összeolvadhat az Invitel és a Hungarotel
Előbbi társaság érdekkörébe tartozik a Békéscsaba, Orosháza, Salgótarján, Pápa, valamint Sárvár közelében hírközlési szolgáltatást nyújtó Hungarotel, a hazai piac egyik vezető távközlési szolgáltatójaként számon tartott Pantel, valamint a Mol olajtársaságnak szolgáltató Pantecom.
A Matel-csoporthoz tartozik a Szeged, Szentes, Dunaújváros, Jászberény, Esztergom, Gödöllő, Vác, Szigetszentmiklós, és Veszprém környékén szolgáltató Invitel, Magyarország második legnagyobb távközlési szolgáltatója. Ugyancsak a csoport része az Euroweb Zrt., amely például a Sulinet közháló program kapcsán, az oktatási és egyéb közintézmények részére biztosított internet szolgáltatások révén ismert.
Az eljárás során a GVH több piacon is vizsgálta a fúzió hatásait. Az elemzés megállapította, hogy az egyesülő vállalkozások tevékenysége nagy mértékben kiegészíti egymást, így az újonnan létrejövő társaság nagyobb ellensúlyt jelenthet a piac közel felét lefedő Magyar Telekom Nyrt. mellett.
A lakossági és üzleti hangszolgáltatás, továbbá a lakossági internet-hozzáférés tekintetében a felek tevékenysége földrajzi értelemben alig fedi egymást, ezért a fúziónak nem lesz árnövelő hatása - áll a GVH közleményében.
Az üzleti internet és adatkommunikáció piacán mindkét csoport komolyan jelen van, versenytársai voltak egymásnak. A GVH szerint az összefonódás nem hoz létre vagy nem erősít meg egyedi erőfölényt, mivel a Magyar Telekom továbbra is kiemelkedő piaci részesedéssel bíró vállalkozás marad.
Ezen felül a Teledenmark és a Magyar Telekom sem kerülhet közös erőfölénybe, mivel a két szolgáltató piaci ereje és stratégiája aszimmetrikus, így valószínűtlen, hogy a köztük lévő verseny a fogyasztók kárára csökkenne.
Az erőfölény lehetséges kialakulásának vizsgálatán túl a GVH részletesen elemezte a nagyobb fogyasztók által kiírt adatkommunikációs tenderek eredményeit is. Ennek során kiderült, hogy az egyéb piaci szereplőknek versenyserkentő szerepük van, a nagyobb szolgáltatókra komoly nyomást tudnak gyakorolni, ezért árnövekedésre valószínűleg nem lehet számítani.
A távközlési nagykereskedelmi szolgáltatások (híváskezdeményezés, hívásvégződtetés, előfizetői hurokhoz való hozzáférés, ADSL-hozzáférés, gerinchálózat átviteli és bérelt vonali szolgáltatások, sötétszálbérlet) területén a GVH szerint szintén nem kell versenytorzító hatásokkal számolni. Ugyan a fúzió révén létrejövő társaság jelentős részesedéssel bír majd ennek a piacnak egyes szegmensein, erőfölénybe mégsem kerül. A Magyar Telekomnak ugyanis minden lehetősége megvan rá, hogy aktívabb szereplőként lépjen fel ezen a piacon, és ezzel korlátozza a fuzionáló felek esetleges árnövelő törekvéseit.
A vállalategyesülést az idén januárban jelentették be a felek. A megállapodás értelmében a Hungarian Telephone and Cable Corp. (HTCC) megvásárolja a Matel NV 100 százalékát, és ezáltal közvetett úton az Invitel részvényeinek 99,98 százalékát szerzi meg 470 millió eurós vételárért.
Az új szolgáltató országos piaci részesedése várhatóan megközelíti a 20 százalékot. A kijelölt 54 magyarországi szolgáltatási körzet közül 14-ben meghatározó szolgáltatóként fog működni.
Az új társaság azzal számol, hogy a működési költségeken éves szinten 14 millió eurót takaríthat meg. A megtakarítások a közös hálózatüzemeltetés optimalizálásából, a bővített termékkínálat, valamint az értékesítési, marketing és disztribúciós tevékenységek egységesítéséből, továbbá a műszaki, informatikai és ügyféltámogató funkciók áramvonalasításából erednek.
A 2006. szeptember 30-ig terjedő tizenkét hónapos időszakra számítva az egynek tekintett vállalkozások pro forma árbevétele 348 millió euró volt, üzemi eredménye (EBITDA) pedig elérte a 119 millió eurót.
Kapcsolódó cikkek
- Az ISO 9001:2000 szerint teljeskörűen tanúsított az Invitel
- Befejeződött az Invitel felvásárlása
- Az S&P javította a Magyar Telecom kilátását
- A Hungarotel féláron kínálja internet- és telefonszolgáltatását
- Akár négyszer gyorsabb ADSL az Inviteltől
- Az S&P visszajavította a Magyar Telecom és az Invitel kilátását
- A HTCC felvásárolta az Invitelt
- Több mint 100.000 ADSL előfizető az Invitelnél
- Invitel: pénzvisszafizetéssel is garantált e-mail-vírusmentesség
- Ingyenes vírusvédelem ADSL előfizetőknek
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Hazánkban is megkerülhetetlen lesz a mesterséges intelligencia
Magyarországon is versenyhátrányba kerülnek azok a munkavállalók, akik nem képesek alkalmazni a mesterséges intelligenciát (MI), és azon médiavállalatok, amelyek nem integrálják az új technológiákat a munkafolyamataikba – olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss tanulmányában, hozzátéve: a magyarok inkább pozitívan gondolnak az MI-megoldásokra.
Indul az emberszabású robotok sorozatgyártása
Már jövőre megindulhat az első ipari célú humanoid robotok sorozatgyártása. Ezekkel az eszközökkel a manuális tevékenységek több mint fele automatizálható. Az emberszabású robotok bevezető ára 80.000 euró körül várható, de így is nagyjából másfél év alatt megtérül egy ilyen beruházás – mutatta ki tanulmányában a stuttgarti központú Horváth csoport, amelynek magyarországi tagja az IFUA Horváth.
KPMG: Az energiaipar sem ússza meg a genAI bevezetését
Óvatosak a generatív mesterséges intelligencia bevezetése kapcsán az energiaipari vezetők. A KPMG Global Energy CEO Outlook legutóbbi kutatása szerint a vezérigazgatók a jelenlegi ingatag geopolitikai és politikai helyzetben is bizakodóak a növekedési kilátásokat illetően, a befektetések terén pedig legfőbb prioritásuk a generatív mesterséges intelligencia. Lelkesedésüket mérséklik azonban az etikai problémák és a kiberbiztonsági kockázatok. A kutatásból az is kiderül, hogy a vezérigazgatók az ESG-t ma már az üzleti siker egyik alapjának tartják.
A műanyaghulladékot a felére csökkentették az ABB finnországi gyárában
A hulladékok újrahasznosítására irányuló innovatív eljárások bevezetésével az ABB finnországi Porvoóban találha-tó gyártóüzeme 50 százalékkal csökkentette a vegyes műanyaghulladék mennyiségét, és 2023-ban közel 20 száza-lékkal javította az újrahasznosítás arányát. Az újrahasznosítási erőfeszítések fontos lépést jelentenek a Föld erőfor-rásainak megőrzése és az ügyfelek fenntarthatósági kötelezettségvállalásainak támogatása felé; ezen erőfeszítések 2024-ben 16 égerfa átlagos súlyának megfelelő mennyiségű polipropilént takarítanak meg.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.