Új vezető az SAP Labs Hungary Supply Chain Management fejlesztői csapatának élén
Horváth Balázs jelenleg az Supply Chain Managementhez Magyarországra érkező projektek stratégiai megalapozásáért és koordinálásáért felel. „Csaknem 100 fős csapatommal együtt pontos képet kell festenünk arról, hogy az anyacég miben számíthat ránk, mik azok a feladatok, amiket nálunk lehet optimálisan elvégezni. Közép- és hosszú távú célom minél több olyan SCM projektet Magyarországra vonzani, melyben a magyarországi SCM csapat úttörő szerepet tölthet be. Fontos kiemelni, hogy a fejlesztések helyének kijelölésekor a költséghatékonyság csak egy szempont a sok közül. Mérlegelni kell a fejlesztők szakmai tudását, projekvezetési rátermettségét és az eddigi projektekben játszott szerepét is” - határozta meg célkitűzéseit a szakember.
A 38 éves szakember az SAP-t megelőzően a McDATA kelet-európai részlegért felelős Senior Sales Directora volt, ahol az amerikai informatikai cég kelet-európai részlegének irányítását végezte. Ott elsődleges feladata az üzletfejlesztés és az üzleti stratégia kidolgozása volt. Ezt megelőzően jelentős pozíciót töltött be olyan információtechnikai terülten tevékenykedő cégeknél, mint a Compaq és az EMC.
Horváth Balázs a Szent István Egyetem gépészmérnöki karán végzett, valamint a hollandiai Universitet Wageningenen szerzett diplomát. Angolul és oroszul beszél. Hobbija a komolyzene. Házas, két gyermeke van (Félix 3, és Virág 1).
Az SAP Supply Chain Management (SAP SCM) funkció a vállalati szervezetnek a lineáris szállítási lánc adaptív szállításilánc-hálózattá alakításában segít.
A vállalat azért hozta létre 2005-ben SAP Labs magyarországi központját, hogy még több helyszínre elosztva végezhesse globális fejlesztési munkáját, a világ legjobb IT-szakembereit szerződtethesse, és világszerte szoros együttműködést folytathasson a csúcstechnológiai ágazat képviselőivel. A helyi és globális piacokat támogató központok világszínvonalú megoldásokat fejlesztenek, és folyamatosan biztosítják az innovációt és a versenyelőnyt az SAP, ügyfelei és partneri részére.
Kapcsolódó cikkek
- Új értékesési vezető az Oracle-nél
- Nokia: három új mobil és új marketing igazgató
- T-Online: PR-menedzseri kinevezés
- Peter Löscher a Siemens új elnök-vezérigazgatója
- Új vezető lesz a Crnogorski Telekom élén
- Új termékigazgató a Fujitsu Siemens Computers Kft.-nél
- Új ügyvezető az EMC Magyarországnál
- A vállalati csaló profilja
- Új vezető az IVSZ élén
- Új szolgáltatási üzletág vezető a Fujitsu Siemensnél
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.