Elkészült a 100 milliomodik iPod

Kiss Ádám Zoltán, 2007. április 9. 22:02
Mérföldkő a hordozható médiaeszközök világát felforgató kis készülék karrierjében, hogy elkészült a 100 milliomodik példány.
Az iPod ma már annyira alapvető része a mobil kultúrának, hogy úgy tűnik, szinte mindig is velünk volt. Pedig megjelenése nem is annyira régi keletű, 2001 novemberében készült az első példány. Akkor csupán egy kis szórakoztató eszköznek tűnt, ki gondolta volna, hogy az ebből generált bevétel emeli vissza az élvonalban az akkortájt kissé tanácstalan Apple-t. További előnye, hogy hatalmas része van abban, hogy a Macintosh és PC világ közelebb került egymáshoz, és ma már nem is tűnik olyan furcsának, hogy Intel processzorok dolgoznak a Macintoshokban, ami 2001-ben elképzelhetetlen volt.

Az iPod hat évvel ezelőtti bemutatkozása óta több mint 10 új formában jelent meg, a kiegészítők köré pedig egész iparág épült, eddig majd 4000 ilyen eszközt mutattak be. Szintén jellemző adat, hogy 2007-ben az USA-ban kínált új autók 70 százaléka kínál előre beépített iPod kapcsolódási pontot. A csatlakozó iTunes online zenebolt is hasonló sikernek bizonyult, 5 millió dalt tartalmazó kínálatukból eddig 2,5 milliárd alkalommal értékesítettek felvételeket. Az iPod jövője már most látható, legalábbis egyik hajtása, a vállalat júniusban mutatja be az 500-600 dollár körül beárazott iPhone-t, vagyis egy iPod+mobiltelefont.
Kulcsszavak: Apple zene iPod

Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A SteelSeries bemutatja a fehér színű Arctis Nova Pro sorozatot

A SteelSeries, a gaming kategóriában legtöbbet díjazott Arctis audiótermékek megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, ma bemutatta a díjnyertes Arctis Nova Pro sorozatú headset vadonatúj fehér változatát.

2024. május 2. 14:33

Nagy hatótáv, nagy lehetőségek

A GreenGo, Budapest máig egyetlen teljesen elektromos autómegosztója olyan, nagy hatótávú autókkal bővítette flottáját, amik még egy lépéssel közelebb visznek ahhoz, hogy búcsút mondhassunk a saját autónak.

2024. május 1. 12:03

Stratégiai partnerséget kötött a Continental a DeepDrive-val

A Continental technológiai vállalat stratégiai partnerséget kötött a müncheni székhelyű DeepDrive-val az elektromos járművekhez szükséges alapvető technológiák továbbfejlesztése érdekében. 

2024. május 1. 10:21

A CineBeam Q-val újra megkezdi a projektorok forgalmazását Magyarországon az LG

Az LG az elmúlt években nem értékesített projektorokat a magyar piacon, 2024-ben azonban újra visszatérnek a cég otthoni vetítői. Az első modell, ami újra nálunk is kapható, rögtön egy újdonság: a januári CES-en bemutatott LG CineBeam Q, ami egy kompakt, szinte műtárgyként is értelmezhető 4K projektor. A készülék egyelőre kizárólag az LG webáruházában kapható, itt viszont 15% kedvezményt kapnak azok, akik elsőként megrendelik a terméket.

2024. április 30. 16:17

Egyszerű Airpods-tisztítás és új vezetékes headset gamereknek

Neked is fejtörést okoz, hogy mivel tudnád Apple Airpods fülhallgatódat megfelelően és károkozás nélkül tisztítani? Vagy épp teljesen másban vagy, és azon agyalsz, hogy milyen gaming headsettel tudnál megszabadulni a késleltetéstől? Akkor érdemes továbbolvasnod, mert a Sandberg most mindkét problémára elhozta a megoldást!

2024. április 28. 15:43

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55