Testtartásunkra reagáló számítógépképernyő
Korábbi vizsgálatok ugyanis kimutatták, hogy számítógép előtt ülve különböző lelki állapotokban különböző testhelyzeteket felvéve előnyös dolgozni. A RoCo fejlesztőinek egy nemrég végzett kísérletében egy csoport egyik felének egy könnyű, a másik felének egy megoldhatatlan feladatot adtak, hogy azokkal érzelmileg sikerre, illetve kudarcra hangolják őket. Ezután az önkéntesek mindkét tábora egy egyforma, megoldhatatlan feladatot kapott. A kutatók azt vették észre, hogy a pozitív hozzáállásra hangolt csoportból hosszabb ideig próbálkoztak a megoldással azok, akik enyhén felfelé forduló képernyő előtt ültek, mint a lefelé tekintő monitor előtti társaik. A kudarchoz szoktatott kísérleti alanyok esetében azonban ennek épp az ellenkezője történt: a lebillenő képernyő előtt ülők voltak a kitartóbbak.
Az MIT Media Lab mellett egyéb műhelyek is foglalkoznak emberi érzelmeket befolyásoló technológiák fejlesztésével. A Kalifornia állambeli Stanford Egyetem kutatói korábban például kimutatták, hogy azok a virtuális karakterek jobb benyomást keltenek bennünk, melyek arckifejezésünket mímelik, illetve, hogy a kocsik kisegítő rendszerei hatékonyabban segítik a vezetést, ha a hangjuk alkalmazkodik a hangunkhoz. A RoCo egyik fejlesztője a NewScientist cikkében arra mutat rá, hogy mivel a robotok közös fizikai térben léteznek velünk, nagyobb hatást tudnak kifejteni ránk, mint az újmédia hagyományos eszközei. A robotikus eszközt közösen fejlesztették a médialabor Affektív számítástechnika (Affective Computing) és Roborikus élet (Robotoc Life) kutatócsoportjai, Cynthia Breazeal és Rosalind Picard vezetésével.
Kapcsolódó cikkek
- Tízszer hosszabb üzemidejű akkumulátorok
- Fénnyel hajtogatható 3D-s csomagolást fejlesztettek ki
- Masat-1 - Idejének negyedét a Föld árnyékában tölti az első magyar műhold
- Az ókori világ földrajzát segít megismerni a Google új projektje
- Masat-1 - Az első magyar műhold a Föld árnyékában halad pályája egy részén
- A digitális technológia mentheti meg a kihalófélben lévő nyelveket
- Már elérhető a neten Európa legjobb gépi fordítóprogramja
- Japán tudósok megcsinálták az Avatar-robotot
- Sokoldalú LED-es megoldású kijelzők az LG-től
- Masat-1 - Pályára állt az első magyar műhold
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.