Fiókcéget alapít Magyarországon a IT-biztonsággal foglalkozó phion

MTI Sajtóadatbank, 2007. március 28. 09:43
Az informatikai és kommunikációs biztonsággal (IT) foglalkozó osztrák alapítású phion Information Technologies középtávon egy fiókvállalatot is létrehoz magyarországi tevékenységének támogatására és kiszélesítésére - mondta Klaus Gheri, a cég társalapítója és fejlesztési igazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Hozzátette: a cég hét évvel ezelőtti alapítása óta minden gazdasági évben több mint 60 százalékkal növeli forgalmát.

A több mint 400 közepes és nagyvállalati ügyféllel rendelkező phion kezdetben a Magyarországon már jelen lévő Kapsch BusinessComon keresztül lép az itteni piacra, s azt reméli, hogy rövid időn belül ügyfele lesz néhány, később referenciaként is bemutatható nagyvállalat.

A legutóbbi gazdasági évben a phion 4,5 millió euró bevételre tett szert saját fejlesztésű biztonsági és kommunikációs szoftvereinek jogdíjaiból.

A phiont hét évvel ezelőtt Innsbruckban alapították, s elsősorban közepes és nagyvállatoknak, bankoknak, egészségügyi, oktatási és közigazgatási, valamint katonai intézményeknek, illetve a gazdasági szektornak nyújt internet alapú kommunikációs és biztonsági szolgáltatásokat.

Kérdésekre válaszolva az igazgató elmondta: tapasztalataik szerint egy új piacon nehéz pozíciókat szerezni, ezért ehhez az itt már működő Kapsch segítségét veszik igénybe. A világ több országában is jelen lévő phion nem közvetlenül, hanem partnereken keresztül adja el termékeit és szolgáltatásait, de ügyfeleinek saját tanácsadóin keresztül is nyújt támogatást.

Az IDC előzetes adatai szerint 2006-ban a magyar biztonsági piac forgalma a licenc és karbantartási árbevételt nézve 33 millió dollárt ért el, ami 20 százalékkal haladja meg a 2005. évit. Marosvári Gábor úgy vélte, a a növekedés dinamikája megmarad, s az idén a biztonsági piac 38-39 dollárra bővül.

A teljes magyar IT-piac 2006-ban 2,5 milliárd dollár volt.
Kulcsszavak: security Kapsch phion

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé

Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

2024. május 12. 10:26

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36