Új elnök, jövőbe mutató célok

Guttray László Guttray László, 2000. január 19. 20:55
Hivatalosan csak hétfőn reggel nyitották meg a Lotusphere elnevezésű világrendezvényt a floridai Orlandóban, de már a vasárnap esti "megafogadáson" közel tízezren találgatták, mi kerül a másnapi nyitóelőadás középpontjába. Az előzetesen jelzett kulcstémák között szerepelt ugyan a tudásmenedzselés, a csoportmunka és az elektronikus kereskedelem is, de a vasárnap esti beszélgetések fókuszába mégis - érthetően - a személyi változások kerültek: ugyanis néhány nappal a Lotusphere megnyitása előtt jelezte távozási szándékát Jeff Papows, a Lotus elnök-vezérigazgatója (CEO), aki 1995 óta irányította eredményesen az évek óta az IBM tulajdonában működő szoftverfejlesztő nagyhatalmat.
Az érdeklődésre jellemző, hogy a hétfőn reggel pontosan 8 órakor kezdődött megnyitót megismételték, pontosabban meg kellett ismételni, ugyanis a Dolphin Hotel konferenciatermében egyszerre "csak" ötezer résztvevő foglalhatott helyet, Papows "búcsúbeszédére" azonban érthetően mindenki kíváncsi volt, így 11-kor újra telt házas előadás kezdődött. A leköszönő CEO többek között elmondta, hogy az IDC adatai szerint a csoportmunkaszoftverek között tavaly 41 százalékot ért el a Lotus, 34 százalékkal második helyen végzett a Microsoft, őket 18 százalékkal a Novell, majd 7 százalékkal a Netscape követte. A tavalyi utolsó negyedévben 8,5 millió új Notes-felhasználót regisztráltak, számuk ezzel 56 millióra növekedett. Papows szólt a Notes 5.0 új szolgáltatásairól és a fejlesztés új irányairól is, mégpedig nem általánosságban és víziószerűen, hanem a közeljövőben bejelentésre kerülő új vagy korszerűsített szoftvereik szolgáltatásai kapcsán.

Távozásával kapcsolatban elmondta, hogy a Lotus sikeres periódusában döntött a váltásról, úgy érzi, új kihívásokat kell keresnie. Ezt követően mutatta be utódját, az addig a nézőtér első sorában ülő Al Zollart.

Öt elnökségi tag mandátumáról döntött éves közgyűlésén az IVSZ

Az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége az idei, 2024. május 30-án tartott éves közgyűlésén öt elnökségi tag mandátumáról döntött, köztük a transzformációért felelős alelnöki tisztségről és a mikro, a kkv, a multi, valamint a nagyvállalati tagozatok elnökeiről. Négy elnökségi tag mandátumát meghosszabbították, míg a nagyvállalati tagozat új vezetőjének az újonnan belépő Magyar Posta Zrt. informatikai főigazgatóját, Leveleki Zsoltot választották meg.

2024. június 1. 15:24

HONOR: Kapcsolatok is múlhatnak egy jó portréfotón

Az európaiak 75%-a nem elégedett elsőre az általa készített portéfotóval, rendszeresen több felvételt készít, míg létrejön az ideális fotó, és átlagosan 268“fotó kudarcot” tárolunk a telefonunkon – derült ki egy, a közelmúltban végzett felmérésből. A megkérdezettek 6 százaléka szóba sem állna olyan valakivel, aki nem tud jó fotót csinálni a telefonjával.

2024. június 1. 13:37

Rengeteg okoseszközzel bővült a Huawei hazai kínálata

A FIT 3 okosóra májusi bemutatója után számos újabb eszközt hozott a gyártó hazánkba. Ezek között több okosóra modell is szerepel, amely a FIT 3-mal kiegészülve szinte minden árponton kínál iOS és Android kompatibilis eszközöket a vásárlók számára. Megérkezett az e-SIM képes WATCH 4 Pro Space Edition, valamint a Watch GT 4 új, sportosan elegáns zöld színváltozata is. Az okoskarkötők kategóriájába jött az új Band 9, de a nyitott kialakítású, ékszer-szerű FreeClip fülhallgató is kapható már nálunk. 

2024. június 1. 11:50

Félnek a csalóktól: a magyar internetezők 15 százaléka elkerüli az online fizetést

Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége tart attól, hogy online vásárlás során csalás áldozatává válik, 94 százalékuk védekezik is valamilyen módon a visszaélésekkel szemben. Ugyanakkor 15 százalék azok aránya, akik inkább kerülik az online fizetést, annyira félnek az adathalászattól. 

2024. június 1. 10:19

10 ezer európait kérdeztek meg a portréfotózásról

Az európaiak 75%-a nem elégedett elsőre az általa készített portéfotóval, rendszeresen több felvételt készít, míg létrejön az ideális fotó, és átlagosan 268“fotó kudarcot” tárolunk a telefonunkon – derült ki egy, a közelmúltban végzett felmérésből. A megkérdezettek 6 százaléka szóba sem állna olyan valakivel, aki nem tud jó fotót csinálni a telefonjával.

2024. június 1. 09:14

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52