A GVH szerint jogsértő a Whirlpool Magyarország Kft. egyes hirdetése

MTI Sajtóadatbank, 2007. március 14. 10:20
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Whirlpool Magyarország Kft. a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított tavaly két időszakban is, amikor internetes honlapján javítási tevékenységével kapcsolatban maradéktalanul be nem tartott vállalást tett; a jogsértés megállapításán túl azonban a hivatal bírságot nem szabott ki.
A GVH keddi közleménye szerint a kifogásolt hirdetésben a Whirlpool Magyarország Kft. 2005 márciusától 2006. szeptember 22-ig azt állította, hogy Budapesten 24 órán, vidéken 48 órán belül, 2006. szeptember 22-től 2006. november 16-ig pedig azt közölte, hogy Budapesten 1, vidéken pedig 2 munkanapon belül száll ki a szerelő a fogyasztó hibabejelentését követően. Ezek az ígéretek azonban nem teljesültek maradéktalanul - állapította meg a GVH.

A közlemény szerint: valamely áruhoz kapcsolódó jótállás léte, érvényesítésének feltételei, a vállalkozás részéről a jótállás kapcsán nyújtott szolgáltatások teljesítésének ideje (ideértve a bejelentés utáni kiszállásra nyitva álló időtartamot is), illetőleg általában a javítás körülményei, gyorsasága szorosan az áruhoz kapcsolódó olyan tulajdonságok, amelyekre vonatkozó tájékoztatás alkalmas a vásárlásban, illetve a különböző versenyző termékek közötti választásban megnyilvánuló fogyasztói döntés befolyásolására.

Hozzáteszik: 2006. november 16-tól a honlap a kiszállási időre vonatkozó határidőket már nem tartalmazza.

A GVH a kizárólag a saját internetes honlapon megvalósult jogsértés megállapítása mellett nem ítélte indokoltnak a bírság kiszabását - derül ki a közleményből.
Kulcsszavak: Whirlpool GVH +céginfo

Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban

A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.

2024. május 7. 11:55

A SteelSeries bemutatja a fehér színű Arctis Nova Pro sorozatot

A SteelSeries, a gaming kategóriában legtöbbet díjazott Arctis audiótermékek megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, ma bemutatta a díjnyertes Arctis Nova Pro sorozatú headset vadonatúj fehér változatát.

2024. május 2. 14:33

Nagy hatótáv, nagy lehetőségek

A GreenGo, Budapest máig egyetlen teljesen elektromos autómegosztója olyan, nagy hatótávú autókkal bővítette flottáját, amik még egy lépéssel közelebb visznek ahhoz, hogy búcsút mondhassunk a saját autónak.

2024. május 1. 12:03

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36