A France Télécom tavalyi éve: 28 százalékkal csökkent a profit

MTI Sajtóadatbank, 2007. március 7. 09:01
A France Télécom, a nagyságra második, piaci értékét tekintve negyedik európai távközlési vállalat kedden 4,139 milliárd eurós adózott eredményt jelentett tavalyról, 28 százalékkal kisebbet a 2005-ös 5,709 milliárdnál. Megerősítették, hogy a fejlődés lehetőségeit Európán kívül érdemes keresni. Már novemberben közölték, hogy 2008 végéig 22 ezer munkahelyet megszüntetnek a 121 ezerből, részben nyugdíjazás és állami közszolgálatba való áthelyezés révén. Közben hatezer új állást kínálnak "fiatal tehetségeknek".
A csoport eredményét közvetlenül a brit Orange mobilszolgáltató részleg leértékelése rontotta - az Orange-hoz tartozik a France Télécom teljes mobilágazata -, de a céget tovább nyomasztja az is, hogy a fogyasztók mindinkább feladják a vezetékes vonalakat a mobiltelefonálás és az internet alapú szolgáltatások javára, ám - legalábbis ez utóbbiakban - a konkurencia kínálata fürgébb volt, illetve a France Télécomnak sokba kerül az átállás. Tavaly a beruházásokat 11,6 százalékkal 6,732 milliárd euróra emelték. A cég célja mindenesetre az, hogy piacvezetővé váljon Európában a vezetékes és a mobilszélessávú szolgáltatásokban. A mobilüzletágban a francia piacon ez már tavaly sikerült is, sőt, a francia vezetékes piacon is stabilizálódtak a csoport bevételei.

Az üzemi eredmény 33,4 százalékkal 6,988 milliárd euróra csökkent 10,498 milliárdról.

A bevétel 7,5 százalékkal, 51,702 milliárd euróra emelkedett 48,08 milliárdról, szervesen 1,2 százalékos volt a fejlődés. A különbség a csoportmérlegben 2005. november óta szereplő, spanyol Almena mobilszolgáltató hozzájárulásából adódott.

A részadatok igazolni látszanak a France Télécom szándékát, hogy a további növekedés lehetőségeit a telített nyugat-európai piacon kívül akarja keresni, főleg Afrikában, a Közel-Keleten és Ázsiában. Európában a barangolási díjak kényszerű csökkentése - az EU-szabályozás miatt - is rontja az eredményességet.

A személyi távközlési szolgáltatásokban, benne a mobilszolgáltatással, a bevétel Franciaországban 1,1 százalékkal (azonos csoportösszetételre, azaz szervesen számolva 1,0 százalékkal), Nagy-Britanniában 0,7 százalékkal (szervesen 0,4 százalékkal), Spanyolországban szervesen 4,1 százalékkal nőtt - jóllehet a széles sávú szolgáltatások ügyfeleinek száma Franciaországban és Nagy-Britanniában megháromszorozódott, Spanyolországban megötszöröződött -, ellenben Lengyelországban 21,1 százalékkal (szervesen 17,2 százalékkal), Európán kívül pedig átlagosan 15,5 százalékkal (szervesen 13,7 százalékkal) ugrott meg a bevétel.

A hagyományos otthoni telefonszolgáltatás bevétele Franciaországban 0,3 százalékkal, Spanyolországban 13,7 százalékkal csökkent, Nagy-Britanniában 0,4 százalékkal nőtt, és még Lengyelországban is 3 százalékkal megcsappant, ellenben Európán kívül 9,2 százalékkal emelkedett.

  •  

A France Télécom tavaly júliusban eladta szakmai telefonkönyv vállalkozását, a Pages Jaunes-t. A még megmaradt 54 százalékát értékesítette 3,3 milliárd euróért, miután a kisebbségét 2004-ben kibocsátotta a tőzsdén. Most a vevő az amerikai Kohlberg Kravis Roberts & Co. Ltd. befektetési társaság volt.

A France Télécomnál azt is közölték, hogy eladják a műholdas mobilközvetitő üzletágukat, 60 millió euróért, a francia Apax Partners befektetési alapnak.

A France Télécomnak az éleződő verseny és a mobil-átkapcsolási, "barangolási" tarifák EU-szabályozás miatt kényszerű csökkentése miatt sürgős szüksége van pénzre, annál is inkább, mert az Európai Bizottság az Európai Bíróságon pereli Franciaországot azért, mert a francia kormány nem szerezte vissza a France Télécomtól a neki juttatott, EU-szabályokba ütköző állami támogatást. A francia kormányt 2004. augusztusban kötelezték, hogy szedje be a France Télécomtól azt a - 798 millió és 1,14 milliárd euró között becsült - összeget, amely adókedvezmények miatt maradt a cégnél.

  •  

A francia kormány 2005. májusban 8 százalékot értékesített a France Télécomból gyorsított eljárással, intézményi befektetőknek, 4,5 milliárd euróért.

Egy korábbi eladás nyomán a francia állam részesedése 2005. szeptemberben csökkent 50 százalék alá a France Télécomban, és a további privatizálás után már csak 33,1 százalékos benne a közvetett és a közvetlen állami részesedés. Azonban a kormány továbbra is "jelentős részvényes" akar maradni középtávon.
Kulcsszavak: France Télécom +mérleg

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55